Szentendrei KC – Váci KSE 34-30 (17-17) NBI/B
Utolsó hazai mérkőzésünket játszottuk a már bajnok Váci KSE csapatával meglepően nagy számú szurkoló biztatása mellett/400 fő/. A mérkőzés nagy rangadónak számított, hisz az első és a második helyezett csapat csapott össze.
Az első félidőben fej-fej mellett haladtunk, sok gól esett mindkét csapat részéről. A második játékrészt jól kezdtük és a tízedik percben már öt góllal is vezettünk, amit magabiztosan meg tudtunk tartani a meccs végéig, így megnyerve a rangos találkozót.
Kapusteljesítményünk végre magas szintű volt, támadásban helyzeteinket jól használtuk ki, gólerős volt a támadójátékunk, lerohanásaink száma megfelelő volt, illetve ezeket pontosan fejeztük be. A visszarendeződésekkel akadtak gondok, illetve a védekezésünk sem volt olyan meghatározó. A második félidő elejére találtuk meg azt a védekezési rendszert ami azután már működőképes volt.
Gratulálok a csapatnak a győzelemhez!
Korai az éves értékelés,miután május 16-án Vecsésen játsszuk utolsó bajnoki mérkőzésüket, de történelmi sikert aratott a csapat. Úgy gondolom,hogy önerőből, szponzori, önkormányzati támogatás nélkül ezüstérmet elérni egy magas színvonalú bajnokságban dicséretes.
Gratulálok a csapat minden játékosának,edzőinek,szurkolóinknak pedig köszönjük az évesbiztatást.
Játékoskeret: VÁCZI DÁNIEL, Damir Oszvald, Kerekes Lőrinc, Gulás Máté (4), NAGY BENCE (8), BENDÓ CSABA (2), Doros Ákos, Szaka László, Szerencsés Szilveszter, DUZSI DÁVID (4), Kovács Márton, Perényi Zoltán (2), JÓZSA MÁTÉ (5), Tatai Olivér, SUTKA NORBERT (8), Völker Bálint (1)