2021. február 23., 13:16
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 3 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A városban több gyermekintézményt is súlyosan érint a járvány. A Szent András Katolikus Általános Iskola és Óvodában a teljes óvodában kellett rendkívüli szünetet elrendelni, illetve a Templomdombi Általános Iskolában is átálltak a digitális oktatásra. Mindkét intézményben a pedagógusok és gyerekek nagyobb számú megbetegedése miatt került sor az intézkedésekre.

Bukovszkiné Csoba Zsuzsa, a Szent András Katolikus Általános Iskola és Óvoda intézményvezetője elmondta, hogy az óvodában hét munkatárs fertőződött meg. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), illetve a Járási Népegészségügyi Osztály február 17-től 24-ig rendelt el rendkívüli szünetet. Az intézményvezető azonban a szünet meghosszabbítását kérte, mert további munkatársaknál is kimutatták a koronavírus-fertőzést, így az óvoda március 1-től fogadhatja ismét a gyerekeket.
Az általános iskolában több osztályban kellett áttérni a digitális oktatásra, mert több gyermeknél mutatták ki a fertőzést, így korábban a 8/c osztály és a 6/a osztály volt érintett, jelenleg pedig, február 22-től 26-ig az 5/a osztálynál van online oktatás.

Az önkormányzati óvodák közül a Hold utcai óvodában egy óvónő fertőződött meg így a Pillangó csoportban rendkívüli szünetet kellett elrendelni, február 24-ig tart a csoport számára a karantén. Az óvoda másik két munkatársánál elvégezték a PCR-tesztet, mindkettőjüknél negatív lett az eredmény.

A Templomdombi Általános Iskolában február 5-én volt az első igazolt fertőzött, ekkor további két munkatárs is karanténba került mint szoros kontaktszemély, majd néhány napon belül sok kollégánál jelentkeztek a tünetek. Végül hét pedagógusnál igazolták a fertőzést. Közben több gyermeknél – különböző osztályokban – is kimutatták a COVID-fertőzöttséget. Eredetileg feburár 22-ig rendelték el a digitális oktatásra való átállást, de a további megbetegedések miatt március 1-ig meghosszabbították. A megbetegedett munkatársak többsége azonban még mindig komoly tünetekkel küzd, így egyelőre nem tudni pontosan, hogy valóban visszatérhetnek-e március 2-tól a gyerekek az iskolába. Ez március 1-jén fog eldőlni – tájékoztatott Tenkesné Halász Enikő intézményvezető.
Az intézményvezető azt is el mondta, hogy a nem beteg munkatársaknál elvégezték a PCR-tesztet a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti Klinikáján, s valamennyiüknél negatív lett az eredmény. Egy szülő hívta fel a figyelmüket arra, hogy a Klinikán – akció keretében – a szoros kontaktszemélyeknek ingyenesen is elvégzik a tesztet.