2021. július 14., 09:11

Szoros együttműködés, közös programkínálat, a belföldi több napos turizmus fellendítése, közös marketing – ezek a legfőbb célkitűzései a Dunakanyari Négyeknek (D4), Esztergom, Szentendre, Vác és Visegrád turisztikai szakemberei által formálódó összefogásnak. A turisztikai szakemberek összehangolt kooperációjának egyik kezdeményezője Lőrincz Ágnes volt, a Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft. vezetője volt. A közelmúltban fejeződtek be a szorosabb együttműködést előkészítő találkozók a négy városban.

– Közismert, hogy koronavírus világjárvány jelentősen visszavetette világszerte a turizmust és idegenforgalmat, de minden nehéz helyzetben meg kell keresni a lehetőségeket – mondja Lőrincz Ágnes. – Ilyen lehetőség rejlik a turisztikai szempontból népszerű dunakanyari települések idegenforgalomban dolgozó szakembereinek szorosabb együttműködésében is. Azért indítottuk el a találkozókat, hogy közösen dolgozzunk ki egy jól működő turisztikai stratégiát a Dunakanyarra, kölcsönösen támogatva egymást. Az együttműködésnek még csak a korai, ismerkedési szakaszában vagyunk. A négy találkozó a D4-ek egyes városaiban voltak, azzal a céllal szerveztük így, hogy saját élményeket szerezhessen minden résztvevő a másik város nyújtotta turisztikai kínálatról, amik inspirálóan hatnak a közös gondolkodásra.

A konkrétabb dolgokról szólva Lőrincz Ágnes elmondta, hogy ami már most megvalósítható: a turisztikai információs irodákban, honlapokon és közösségi oldalakon is elérhetővé teszik a többi város kiadványait, valamint tájékoztatást adnak a turistáknak és a helyieknek a nevezetességekről, kulturális, szállás, és gasztronómiai lehetőségekről.

– Ez csak az első lépés, hosszabb távon közös turisztikai csomagokban is gondolkodunk, hiszen minden településnek más és más a turisztikai erőssége, a gyengeségeinket meg a közös programkínálatban kompenzálni tudjuk. „Programutaztatást” is tervezünk, egy-egy kulturális program pl. színházi előadás, koncert, vagy helyi specialitásokat bemutató gasztronómiai rendezvényeket a D4-ek több városában is bemutatnánk. Számtalan ötlet vetődött fel ezeken a találkozókon, de ezek kimunkálása, megvalósítása és piacra vezetése még hátra van. Folytatjuk az együttműködést, ennek következő állomása, hogy szeptember 16-án a Skanzen Vigadóban rendezendő Szentendre Turisztikai napján – Szentendre turisztikai stratégiája mellett – bemutatjuk a Dunakanyari Négyek terveit is – mondta a Szentendre és Térsége TDM vezetője.

 

« 2023. június » loading...
h K s c p s v
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
sze 07

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 07

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.