2022. november 15., 18:38

A Transparency International Magyarország és a Dumaszínház együttműködéséből született szórakoztató és tanulságos előadás a korrupcióellenes világnap (december 9.) alkalmából Szentendrén is látható! 

Az esemény időpontja: 2022. december 10. (szombat), 19 óra
Helyszín: Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, színházterem (Pátriárka utca 7.)
Jegyár:
4000 Ft – jegyvásárlás ITT

A DUMASZÍNHÁZ AJÁNLÓJA:

„Előadásunk a Transparency International bőkezű merítéséből, a Fekete Könyv II című tanulmánykötetből lízingelte az ötleteket, amelyekhez hazánk bőzsebű politikusai, bankvezérei, vállalatvezetői, valamint kiterjedt rokonságuk áll modellt. Szinte elképzelnünk is nehéz, hogy mekkora lehet az a gyanú, amelynek árnyéka ennyi emberre képes rávetülni. Ám a színházművészet könyörtelen reflektorai végre fényt derítenek a latrok üzelmeire. Így végre olyannak láthatjuk őket, amilyenek valójában: esendő embereknek, áldozatoknak, akiknek shopping coach-ot kell felvenniük annak érdekében, hogy megfelelő ütemben tudják elkölteni az adóforintjaikat. (igen, az adót sajnos még mindig hagyományos magyar pénznemben (Ft) kell befizetni.)

Mindenek felett álló alkotócsapatunk jóval a létminimum alatt mutatja meg hazánk nagy pénzeket zsebre vágó kisembereit, akik nem érik be kevéssel, ha sokról van szó. Színészeink azonban nem csupán a legnagyobb oligarchák bőrébe bújnak bele, hiszen az alatt már pénz van, és egy színésznek nem jutna hely. Megmutatják a nemzet rendszerének azokat a kezdő együttműködőit is, akik életükben először járnak jachton, és még nem tudják le kell-e vetni a cipőt, vagy hogy hová illik kifeküdni és mennyi ruhában, meg hogy szabad-e egyáltalán elővenni az otthonról hozott pirosaranyat. Nézőink abba is bepillantást nyerhetnek, milyen alapítványokat érdemes létrehozni, a túl sok közpénz nyomja a tejüvegzsebünket, vagy hogy miként gyűrűzik be a recesszió a hatvanpusztai alvállalkozók mindennapjaiba. Együtt izgulhatjuk végig egy vakcina engedélyeztetési eljárását, amelynek dokumentációja open office-ban szerkesztett hagyományosan bonyolított egyszerűsített kínai nyelven íródott. Valamint együtt kapkodhatunk levegő után a lélegeztetőgépek raktárosaival.”

„Végül pedig ott bábáskodhatunk a Korrupcióellenes Hatóság megszületésénél is, amelynek tagjai olyan erőteljesen lettek átvilágítva, hogy maguk is színtiszta fénylényekké válva, angyalszárnyakon suhanva köröznek a közbeszerzések teteme fölött.”

Az előadás a DEKK Projekt része.

 

« 2022. december » loading...
h K s c p s v
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
vas 04

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
vas 04

Advent Szentendrén

2022. 11. 26. - 2023. 01. 08.
vas 04

Bubán Róza: Kontraszt – kiállítás

2022. 12. 02.. 18:00 - 2023. 01. 09.. 18:00
vas 04
vas 04

Csontó Lajos: Egybeesés – kiállítás

2022. 12. 03.. 08:00 - 2023. 03. 31.. 17:00
vas 04

Mikulásváró koncert a P’Art Moziban

december 4.. 11:00 - 17:00
vas 04
ked 06

Borbély Műhely Jazzklub

december 6.. 19:30
csü 08
pén 09
szo 10

Adventi kézműves délelőtt

december 10.. 10:00 - 12:00
pén 16

Karinthy Ferenc: Dunakanyar

december 16.. 18:00
szo 17
pén 30

Karinthy Ferenc: Dunakanyar

december 30.. 18:00
szo 31

Óévbúcsúztató séták a belvárosban

december 31.. 11:00 - 14:00