2021. július 9., 23:17

A DMRV Zrt. csapadékkal kevert szennyvíz kiömlésről szóló értesítése után Pilis Dániel alpolgármester azonnali szemlét tartott a belvárosi csapadékvíz-elvezetés projekt műszaki ellenőrével. Bár még nem került átadásra, de a Bogdányi utcában lévő új csapadékvíz elvezető rendszer jelesre vizsgázott: az új rendszeren elfolyó csapadékvíz már nem került be a régi egyesített rendszerbe.

A helyszíni szemlén megállapították, hogy a Bogdányi utcában nem kerülhetett csapadékvíz a szennyvízhálózatba, minden csapadékvizet gond nélkül elvezetett az újonnan kiépített rendszer, bár a dunai átemelők még nem kapcsoltak be, a behangolásuk folyamatban van.

Az RSZ1 kiömlőnél megvizsgálták a Dunába folyó vizet, de semmi nyoma nem volt szennyvíznek, sem szemrevételezés, sem szag alapján, holott a korábbi ilyen esetekben szembeötlő, egyértelmű jelei voltak ennek.

Az alpolgármester a DMRV Zrt. hibajelző szolgálatánál is érdeklődött, hogy minek volt köszönhető a figyelmeztető értesítésük. Elmondták, hogy az RSZ1 jelű átemelő nagyon rövid időre bekapcsolt, ami automatikusan elindít egy elektronikus riasztási rendszert. Az előírások szerint ilyen esetben azonnal értesíteni kell a helyileg illetékes rendészetet és önkormányzatot, és azonnal tájékoztatni kell a lakosságot. A DMRV rendszere azonban semmilyen információt nem nyújt arról, hogy valójában milyen minőségű víz folyt a Dunába.

« 2021. október » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
pén 22

Kovács Margit, a Duna királynője

2019. 04. 06. - 2029. 12. 31.
pén 22

KARINTHY FERENC:DUNAKANYAR

október 22.. 18:00 - 19:30
pén 22
pén 29

Slow Village // Barlang, Szentendre

október 29.. 20:00 - 22:00