2014. január 27., 08:24
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 10 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Január a számvetések, a jövőbe tekintések időszaka. Ennek szellemében faggatjuk most Balogh Zoltánt a V-8 Uszoda és Szabadidőközpont ügyvezetőjét:

– Hogyan alakult az uszoda tavalyi látogatottsága?

– 2013 ebből a szempontból is izgalmas évnek mondható. 2012-ben köszöntöttük félmilliomodik látogatónkat, 2013-ban pedig már átléptük 750 000 belépést is. A belépések száma évről évre folyamatosan nő, az igények alapján akár két nagymedencét is meg tudnánk tölteni úszni vágyókkal. Ez az egyszerű tény mögött nagyon kemény munka áll. Ahhoz, hogy vendégeink minden igényét ki tudjuk elégíteni a napi rutin magas szintű lebonyolítása mellett, komoly fejlesztések is szükségesek.

Akik délután keresnek fel minket joggal érezhetik úgy, hogy meg kellene állnunk a növekedésben, hiszen alig van szabad vízfelület. Ez valóban így van, hiszen a 15-18 óra közötti időszakban az egyesületek – mára eljutottunk odáig, hogy 19 egyesület és szervezet dolgozik nálunk – sportolói foglalják el a medencéket. Kétségtelen, hogy így korlátozottak az úszni vágyók lehetőségei. de a rengeteg sportoló fiatal egy egészségesebb jövő képét vetíti elénk.

Szentendre Város Önkormányzata már a nyitás óta folyamatosan támogatja a város diákjainak úszásoktatását, jóval megelőzve ezzel a kormány kiemelt célját, hogy a köznevelés rendszerében tanuló gyermekek legalább alapszintű úszástudást szerezzenek a mindennapos testnevelés bevezetésével. Éves szinten mintegy 20 ezer önkormányzat által finanszírozott iskolai belépésünk van, több ezer szentendrei gyerek tanulta meg nálunk az úszás fortélyait. Aki még ennél is több „vizet” szeretne, az délután különféle vízi sportokban mélyítheti el tudását (úszás, vízilabda, szinkronúszás, búvárkodás).

A jövő miatt azonban nem szabad elhanyagolni jelent, ezért gondolnunk kell a felnőttekre is, különös tekintettel a nyugdíjas korosztályra. Az úszás testre gyakorolt jótékony hatását talán senkinek sem kell bemutatni. Amellett, hogy az úszás ápolja, gyógyítja testünket, ugyanez igaz a lelkünkre is. Rengeteg emberen – köztük saját magamon is – tapasztaltam már, hogy a lelki életünkben időnként bekövetkező hullámvölgyekből könnyebb kilábalni, ha úszni járunk. Mindezeket szem előtt tartva döntöttünk úgy, hogy kialakítunk egy kedvezményes belépőjegyet nyugdíjas vendégeink számára. Az új konstrukció február elsejével indul, a jegy ára 950 Ft lesz, mely az uszoda és a wellness használatát is magában foglalja a 8 és 13 óra közötti időszakban, a hét minden napján.

– Említette, hogy komoly fejlesztések történtek, történnek az uszodában. Melyek ezek?

– 2013-ban elkészült saját kutunk. A kút megfelelő mennyiségű és minőségű vizet szolgáltat az uszoda működéséhez. Tekintettel arra, hogy az uszoda vízigénye nem egyenletes, a technológiából adódóan éjszaka rövid idő alatt nagy mennyiségű vízre van szükség, így egy 50 köbméteres puffer tartályra is, amit szintén beépítettünk. Bár a víz nem termálvíz, hisz hőmérséklete 13-14 fok, de így is jelentős megtakarítások érhetők el a korábbi időszakhoz képest, mert a kitermelési költségeket is figyelembe véve az új kúttal tized annyiba kerül a víz így, mint korábban. Nem álltunk meg itt, hisz ez a víz alkalmas lehet az épület hűtésére is, s így előmelegedve csökken a felfűtéshez szükséges hőenergia igény is. Természetesen vizsgáljuk az egyéb felhasználási lehetőségeket, s a városi menedzsment szemléletnek megfelelően a VSZ NZrt. üzemeltetésében levő fűtőmű vízellátásában is közre tudunk majd működni.

Következő újdonságunk a sókamra lesz, mely a wellness részlegben kerül kialakításra, az amúgy is gyengélkedő aromakabin helyén. A sókamra levegőjének belégzése sokat segít a különböző légzőszervi betegségekben szenvedőknek. Megerősíti a tüdőt, feloldja a letapadt váladékot, csökkenti a légúti gyulladásokat. A szervezetünk természetes védekező mechanizmusának stimulálásával fokozza ellenálló képességünket. Mindenkinek ajánlott egy ilyen kúrát végigcsinálnia, hiszen nem árt néha megtisztítani a tüdőnket a városi szennyeződésektől, a portól vagy éppen a dohányzás okozta károktól.

Dolgozunk egy komplex mozgáscsomag kialakításán, mely alkalmas lenne minden korosztály számára akár prevenciós, akár rehabilitációs céllal venné igénybe. A gerincproblémák nagymértékben korrigálhatók rendszeresen, legalább heti két alkalommal végzett, a betegségnek megfelelő úszó gyakorlatokkal. Ezek elsajátításhoz nyújtanak majd segítséget szakembereink, hiszen ezen speciális mozgásformák ismerete nem várható el .

–  Igazán büszkék lehetnek az eddig elért eredményekre. Hogyan tovább?

– Idei terveinket most finomítjuk, ezért erről inkább egy későbbi időpontban beszélnék. Előzetesen annyit árulnék el, hogy várjuk nyolcszázezredik látogatónkat, aki éves uszoda bérletet kap ajándékba. Addig is szeretettel várunk kicsit-nagyot, öreget-fiatalt, fiút-lányt a V-8 valamennyi részében, valamennyi szolgáltatásával.

firat

2