A 70 év felettiek és a karanténban lévők ellátása

Az önkormányzatok feladatkörébe utalta a kormány azon 70 év felettiek ellátását, akik vállalják, hogy a járvány időszaka alatt nem mozdulnak ki otthonukból. Továbbá szintén önkormányzati hatáskör a hatósági házi karanténba, ill. a járványügyi zárlat alá kerülőkről való gondoskodás is, amennyiben a megfigyeltek nem tudják önmaguk megszervezni ellátásukat.

70 ÉV FELETTIEK ELLÁTÁSA

Az önkormányzat felhívással fordul a segítségre szoruló 70 éven felüli szentendreiekhez, és azokhoz, akiknek idős, rászorulókról tudomásuk van.
Azok jelentkezését várjuk, akik:

  • 70 év felettiek és vállalják, hogy az otthonukban maradnak, saját ellátásukról nem tudnak gondoskodni hozzátartozó vagy szomszéd közreműködésével.
  • Kérjük Önt, jelentkezzen, hogy segíthessünk, és kérjük azokat, akik tudnak olyan 70 év feletti szentendrei polgártársunkról, aki nem tudja jelezni szükséghelyzetét, tájékoztassák őket, és ha szükséges, jelezzék az önkormányzat ügyfélszolgálatán a segítségkérést.

Háromféle ellátási igény nyújtható be:

  1. Ebédigénylés (leves és főétel): az igénylést minden munkanapon délelőtt 10 óráig kell jelezni az Ügyfélszolgálaton. Az önkormányzatnak csak munkanapokon van módja az ebéd biztosítására.
  2. Gyógyszer beszerzés igénylése.
  3. Élelmiszer vásárlás, hetente legfeljebb két alkalommal az igénylést követő naptól.

Az ellátás ellenértékét (az ebéd igénylés kivételével) az ellátott köteles megfizetni.
Az ebédre vonatkozó igényt munkanapokon 10 óráig, gyógyszer és élelmiszer beszerzésre vonatkozó igényt munkanapokon 18 óráig tudják az Ügyfélszolgálat munkatársai rögzíteni. A beszerzésre kerülő élelmiszer, gyógyszer kiszállítását másnap biztosítjuk (pénteki igényleadás esetén hétfőn).
Az igény bejelentéséhez szükséges: név, cím, születési hely és idő, telefonszám, kért ellátás formája. A bejelentéshez használható nyomtatvány elérhető innen, illetve az E-önkormányzat portálon (https://ohp-20.asp.lgov.hu) is rendelkezésre áll a „Segítségre szoruló idős bejelentése” nyomtatvány

KARANTÉNBA KÉNYSZERÜLŐK ELLÁTÁSA

Az önkormányzatok nem minden karanténba került állampolgárról kapnak értesítést, ugyanakkor a hatáskörükbe utalta a róluk való gondoskodást is a kormány. Az ún. járványügyi zárlat alatt állókról, csak a Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályának van információja. Ezért kérjük – ha a zárlat alatt állók nem tudják megszervezni az ellátásukat – jelentsék be igényüket a Városi Ügyfélszolgálatnál.

A Városi Ügyfélszolgálat telefonszámán: +36 26 300 407 / 4-es menüpont, valamint az ugyfelszolgalat@szentendre.hu e-mail címen teheti meg bejelentését.