2019. március 8., 14:03
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 5 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A február 21-i képviselő-testületi ülésen 8 igen, 1 nem és 1 tartózkodás szavazattal fogadták el Szentendre Város 2019-i évi költségvetését: a tervezett bevételek és kiadások főösszege 9,28 milliárd Ft. Verseghi-Nagy Miklós polgármester a napirendi pont tárgyalásakor elmondta, hogy 2018-ban sok fórumon találkozott a város vezetése a lakossággal annak érdekében, hogy felmérjék az igényeket. A lakossági kéréseket igyekeztek teljesíteni és beépíteni, ezért a 2019. évi költségvetés a fejlődés költségvetése, amikor előreléphetünk fontos kérdésekben – beruházásokban, közösségi programokban, szolgáltatásokban egyaránt. Ehhez biztosítja az anyagi forrást az idei költségvetés, melyben 2 029 452 000 Ft-ot fordítanak a városi fejlesztésekre. Hozzátette, hogy a város vezetőjeként az a célja, hogy a szentendreiek otthonosabban érezzék magukat, és legyenek büszkék a városukra.

Kiemelten fejlesztendő terület az út-és járdaépítés, erre a célra a teljes fejlesztési terv 27%-át különítették el.

VEKOP Kerékpárút fejlesztés – 240 millió Ft

Tervezések (út-, vízelvezetés-, forgalomtechnika) – 10 millió Ft

Földút Program 2019 – 38 millió Ft

Mária utcai csomópont átépítés, lámpás zebra kialakítása – 50 millió Ft

Szofrics Pál utca kiépítése – 72 millió Ft

„Petzelt zebra” átépítése – 50 millió Ft

Avar, Botond, Kun, Erdélyi utcák burkolatfelújítása – 73 millió Ft

1+1 út, és járdaépítés fejlesztési program – 20 millió Ft

Összesen – 541 millió Ft

 

 Tervezett beruházások 2019-ben

Beruházások pályázati forrás igénybevételével – 478 300 000 Ft

Út, parkoló és járdaberuházás – 220 000 000 Ft

Csapadékvíz, parkosítás beruházás – 25 000 000 Ft

Egyéb beruházás – 158 532 000 Ft

(súlykorlátozási rendszer kivitelezése, közvilágítás-fejlesztés, sportberuházás, térfigyelő kamerarendszer bővítése, infokommunikációs fejlesztés stb.)

Beruházások összesen – 881 832 000 Ft

 

Tervezett felújítások 2019-ben

Fejlesztések pályázati forrás igénybevételével – 450 920 000 Ft

Út, parkoló és járdafelújítások – 73 000 000 Ft

Épületfejlesztések – 410 200 000 Ft

Egyéb felújítások – 108 500 000 Ft

(kisfelújítások a város minden területén, Kanonok utca Bükkös-kishíd felújítása)

Felújítások összesen – 1 042 620 000 Ft

 

Fejlesztési célú támogatások – 105 000 000 Ft

(Dunyha program, 1+1 pályázat, Kulturális Kft. fejlesztése, VSZ eszközbeszerzés)

 

Működési célú támogatások

Általános támogatások – 149 856 000 Ft

(ösztöndíjak, közbiztonsági támogatások, sportrendezvények stb.)

Társaságok működési támogatása – 1 585 032 000 Ft

(Kulturális Központ, TDM Kft., V8, VSZ)

Célfeladatok támogatása – 18 500 000 Ft

(oktatás, egészségügy, szociális ellátás, kultúra, ifjúság)

Működési célú támogatások összesen – 1 753 388 000 Ft

 

A fejlődés költségvetése

A 2019. évi költségvetésben 2 029 452 000 forintot különítettek el városfejlesztési célokra, amely megközelíti az előző három évben (2016, 2017, 2018) összesen fejlesztésre fordított összeget, a 2 897 847 000 forintot.