2018. augusztus 14., 15:30
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 6 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola immár másfél évtizedes múltra visszatekintő, Fülemüle Vonós Zenekara Domoszlai Orsolya vezetésével idén a kanadai Hamiltonba utazott, egy ottani ifjúsági zenekar, a Cricket Chamber Orchestra meghívására. Az utazás az előző évben Szentendrén tartott közös zenei tábor folytatása volt. Az ötlet, hogy a két zenekar közösen muzsikáljon, a zeneiskolánk hajdani tanítványától, Szigeti Mátétól és feleségétöl, Hiripi Anitától származik, akik közel tíz éve Kanadában élnek, és vezetik magán zeneiskolájukat és zenekarukat. Az elmúlt nyári közös élmények, a sikeres koncertek felcsillantották a reményt, hogy a magyar gyerekek is eljuthatnak Kanadába.

Rengeteg munka, sok-sok szervezés, egyeztetés, a zenekaros gyerekek szülei, a zeneiskolai alapítvány, valamint a szentendrei és a tahitótfalui önkormányzat segítségével, ezen kívül két sikeres NKA pályázat eredményeként  júliusban megvalósult az álomutazás.

25 fős zenekarral, 6 zenetanárral és 10 kísérővel érkeztünk Kanadába. A vendéglátó kanadai családok gondoskodtak rólunk nagy szeretettel két héten át.

Odaérkezésünk másnapján volt Kanada nemzeti ünnepe, a Canada Day. Tűzijátékkal és hatalmas partikkal ünnepelték ezt a napot. Többek között ennek is a részesei lehettünk vendéglátóink jóvoltából.

Az első hét a munka jegyében telt: zenekari tábort tartottunk, ami napi hat órás intenzív zenei foglalkozást jelentett mindkét zenekar tagjai számára. Egy balettiskola épületében voltak a próbák, ahol az ifjú muzsikusok sok új darabot megismerve, egymásra figyelve, idegen nyelvet használva váltak egyre inkább igazi alkotó közösséggé. Mindeközben a magyar gyerekek hősiesen viselték a hatórányi időeltolódással járó fáradtságot.

A tábor ideje alatt főképpen magyar zeneszerzők ifjúsági zenekarra írt darabjait tanultuk, de helyet kaptak a gyerekek körében népszerű filmek kísérőzenéi is. Pap Angéla és Marosi Ágnes tanárnők szakmai tapasztalatukkal segítették a közel 50 fős zenekar felkészülését. A csoporttal tartott Dömény Krisztián, iskolánk tanára, aki magával ragadó lelkesedéssel mutatta be a kanadai közönségnek a magyar népzene hagyományos hangszerét, a citerát. Krisztián tanította is a kanadai gyerekeket citerázni, sőt világpremierként két darabot is írt citerára és vonószenekarra, amit nagy sikerrel be is mutattunk.

A zenekari darabok között néhány szólódarab is elhangzott: Dalos Margit Bartók: Román táncok című darabját, Déri György Weiner: Románcát, Szigeti Máté Farkas: Bihari táncok című darabját játszotta Richter Annamária zongorakíséretével, aki egyben Sugár: Rondó című művének zongoraszólóját is előadta.

Grimaldi Giulio Benedek, hegedűsként zenekarunk tagja, aki éppen az utazás alatt lett a Szokolay InspirArt Zeneszerzői Verseny közönségdíjasa és 2. helyezettje, szintén előadta Kisvasút című nyertes darabját a koncerteken.

A tábor lezárásaként három nagysikerű hangversenyünk volt, kettő Hamiltonban és egy Torontóban.

Élmény volt találkozni a kint élő magyarokkal, akik őrzik itthoni hagyományainkat, és felemelő érzés volt az ottani magyar templomokban nekik játszani.

A sikeres koncertek után igyekeztünk felfedezni az Ontarió-tó környékét. Természetesen az elsődleges úticél nem lehetett más, mint a Niagara-vízesés. Az időjárással nagy szerencsénk volt, gyönyörű nyári időnk volt végig az ottartózkodásunk alatt. A Niagarához is ragyogó napsütésben mentünk, ráadásul külön kuriózumként egy ottani, eddig csak filmekben látott iskolabusszal. A vízesés fantasztikus volt és méltó a nevéhez (Mennydörgő víz). Vendéglátóink révén részt vehetttünk a hajókiránduláson, ami egészen közel viszi az embereket a vízeséshez, szinte benne voltunk a sistergő párafüggönyben. Nagy öröm volt látni a piros esőkabátba öltözött gyerekek boldogságát.

Másnap Torontóba mentünk, ahová egy kétszintes vonat vitt bennünket. Ahogy kiszálltunk, rögtön a felhőkarcolók között találtuk magunkat. Elöször az Ridley’s Aquariumba mentünk, ahol cápákat, rájákat simogathattunk, és lenyűgözve figyeltük az óceán egy idetelepített apró részletét az üvegfalakon és -alagúton keresztül.

A következö látnivaló, Torontó jelképe, a CN Tower volt, ahol 553 méter magasból, akár üvegpadlón keresztül, lehetett letekinteni a nyüzsgő metropoliszra. A torony tetején egy 360 fokban körbeforgó étterem is található.

A torony után egy hajótúra következett a Princess Serendipity fedélzetén, ahol az Ontarió tavon hajókázva csodálhattuk meg a várost és a környező szigeteket. A hajóról leszállva emeletes városnéző buszra szálltunk. Sajnos kifogtuk a délutáni csúcsforgalmat, ezért a busz csak lassan haladt, ami a melegben nem volt épp kellemes. De így is láttuk Torontó pár jellegzetes épületét, és benyomást szerezhettünk a kanadai nagyváros hangulatából.

A következö közös kirándulásunk helyszíne a Canada Wonderland, egy igazi amerikai stílusú vidámpark volt. Itt minden képzeletet felülmúló, változatos hullámvasutak, valamint számtalan más, izgalmas és lélegzetelállító játék volt. Mellette volt egy vízi vidámpark is, ami a nagy melegben igencsak jólesett.

A közös programok mellett a családok egyénileg is elvitték a gyerekeket kirándulni, a vízesésekhez, az Ontarió-tó partjára és természetesen vásárolni. Hazatérve minden bőröndből piros juharfalevéllel díszített emléktárgyak kerültek elö.

Ez az utazás meghatározó emlék marad minden növendékünk számára. Ez alatt a két hét alatt kicsit kipróbálhattuk milyen kanadainak lenni, együtt muzsikáltunk kanadai gyermekekkel, és sikeres közös koncerteket tartottunk. Gyakoroltuk az angol nyelvet és számos barátságot kötöttünk. Növendékeink megtapasztalhatták a közös muzsikálás élményének erejét, és megismerkedhettek egy tőlünk nagyon távol lévő ország kultúrájával, életritmusával.

Hálásan köszönjük Anitának és Máténak, hogy megálmodták ezt a testvérkapcsolatot a két zenekar között, és általuk létrejöhetett ez a fantasztikus kanadai kaland.

A kiutazó ifjú muzsikusok névsora:

Király Réka, Pálffy Zsuzsanna, Elefánty Borbála, Trombitás Norbert, Vörös Vilmos, Cseresnyés Dorottya, Dalos Margit, Kiss Bálint, Lang Marcell, Kuknyó Guidó, Bor Sára, Dorn Linda, Turay Balázs, Grimaldi Giulio Benedek, Biró Anna, Jámbor Keve, Mérges Márton, Kovács Jázmin, Kapi Kincső, Daru Veronika, Turay Barnabás, Csíkszentmihályi Emma, Néda Júlia, Czinger Orsolya, Töreky Borbála

Tanár kísérőik:

Domoszlai Orsolya, Richter Annamária, Pap Angéla, Dömény Krisztián, Marosi Ágnes és Déri György.