2015. március 18., 11:45
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 9 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

József Attila születésének száztizedik évfordulóján a költő száztíz versével tisztelegnek a P’Art Moziban szakavatott versmondók és lelkes versszeretők. A verseket témákra bontva öt napon át, 17.30 és 19 óra között hallgathatjuk, mondhatjuk el. Mindenkit szeretettel várnak résztvevőként vagy hallgatóként a zenével fűszerezett versmondó délutánokra a szervezők: Kertész József és Klötz Ildikó.

“…együtt mehetnénk / a kávéházba s teát kavarva, / szépet, jót, igazat akarva / beszélgethetnénk irodalomról, / vagy más ily fontos emberi lomról…” – írja József Attila a Magad emésztő… című versében. Ilyen fontos emberi „lom” a zene és a vers is, nélkülük ugyan lehet élni, de nem érdemes. Erre bizonyíték lesz ez a költészet jegyében töltött hét a moziban, ahol az alábbi tematikából választhatjuk ki a hozzánk legközelebb álló József Attila verset.

Április 13-án: Mama versek és Tűnődő versek

Április 14-én: Gyermek versek és Istenes versek

Április 15-én: Szerelmes versek

Április 16-án: Nagy versek

Április 17-én: Minden, ami kimaradt, de belefér egy órába.

  1. április 13-án, hétfőn:

„Édesanyám, egyetlen, drága,

te szűzesség kinyílt virága…” Mama versek

Ad sidera

Anyám mosásban

Anyám (A bögrét)

Mama

Ajtót nyitok

Kései sirató

Édesanyám, egyet

„A semmi ágán ül szívem,

kis teste hangtalan vacog, …” Tűnődő versek

Ködből, csöndből

Lassan, tűnődve

Kész a leltár

Majd emlékezni

Nem emel föl

Reggeli fény

Csak az olvassa

Tudod, hogy nincs

Könnyű emlékek

Karóval jöttél

Talán eltűnök

Íme, hát megleltem

Fagyon veszve

Én költõ vagyok

Ne légy szeles

Ahol a szabadság

Az én szívem

Én utánam repes

Drága barátaim

Az örök elmúlás

  1. április 14. kedd

„Hosszú sorban jönnek, mennek,

Mint a virág, úgy szeretnek…” Gyermek versek

Nyolcesztendős lányok

Tavasz van! Gyönyörű

Kertész leszek

Hangya

Harmatocska

De szeretnék gazdag…

Szeretném, ha vadal

Altató

Indiában, hol éjjel

Isten (hogyha…)

Istenem

Isten (Én az …)

Isten (Láttam uram)

Betlehemi királyok

„Dolgaim elől rejtegetlek,

Istenem, én nagyon szeretlek.” Istenes versek

Csöndes estéli zsoltár

Külön világot alkotok

El innen

Uram

Tanítások (1,2,3,4,6,7,10)

Kiáltunk Istenhez

Milyen jó lenne

Imádság fáradtaknak

József Attila

Betlehem

Az Isten ott állt

  1. április 15-én, szerdán:

„Aki halandó, csak halandót

szerethet halhatatlanul.” Szerelmes versek

Távol, zongora mellett

Ó, zordon szépség

Az én ajándékom

Várlak

Álmomban enyém vagy

A szemed

Lányszépség dícsérete

A betük sivatagában

Szőke hajam

Szelíd búcsúzó asszony

Kedvesem

Olyan bolond vagy

Este volt a …

Bibliai

Mikor az uccán…

Kopogtatás nélkül

Áldalak búval, vigalommal…

Tedd a kezed

Ringató

Sok gondom közt

Mióta elmentél

Óda

Gyermekké tettél

Az a szép régi

Nagyon fáj

Elmaradt ölelés

Flóra

Rejtelmek

Már két milli

Megméressél

Flórának

  1. április 16-án, csütörtök:

„…s rendezni végre közös dolgainkat,

ez a mi munkánk; és nem is kevés.” Nagy versek

Petőfi tüze

A számokról

Nem én kiáltok

Tiszta szívvel

Ülni, állni…

Végül

Ady emlékezete

Téli éjszaka

A város peremén

Elégia

Vigasz

Eszmélet (I)

VII.

VIII.

XII.

Vázlatból 1.

Magad emésztő

A Dunánál

Levegőt

Thomas Mann

Ars poetica

Születésnapomra

Ős patkány

Hazám

Illyés Gyulának

  1. április 17-én, pénteken

Minden, ami kimaradt, de belefér egy órába.

A szervezők kérik, hogy előzetesen – legalább egy héttel korábban a jelzett időpontnál – küldje el levélben, e-mailben, mondja be telefonba a kiválasztott vers címét! P’Art Mozi, 2000 Szentendre, Dunakorzó 18., e-mail: partmozi@upcmail.hu, tel.: 26/777-010.