2017. február 9., 18:20

2017-ben 2,9 milliárd forint központi költségvetési támogatást biztosít Szentendre számára a Gazdasági Kabinet, érdemben csökkentve ezzel az önkormányzat adósságtörlesztéssel járó terheit – jelentette be Varga Mihály a testület február 7-ei ülésén hozott döntést.

Mint a nemzetgazdasági miniszter elmondta, a kormány 2010 óta kiemelt figyelemmel kíséri az önkormányzatok adósságának alakulását, az újbóli adósságfelhalmozás elkerülése érdekében a finanszírozási rendszer átalakítása mellett a felelősségteljes önkormányzati gazdálkodás megvalósítását tűzte ki célul. Ennek egyik garanciális eleme, hogy az önkormányzatok már nem tervezhetnek működési hiányt a költségvetésükben, és az egyes adósságot keletkeztető, valamint kezesség-, illetve garanciavállalásra vonatkozó ügyleteikhez előzetes kormányzati hozzájárulás szükséges. Az önkormányzatok adósságkonszolidációja során 2011 és 2014 között 1.370 milliárd forintos adósságot vállalt át az állam – emlékeztetett a tárcavezető.

Az egészséges életmód elősegítését, a turizmus helyi fellendítését, valamint a sport népszerűsítését szem előtt tartva Szentendre a 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társaságán keresztül építtette és üzemelteti a Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpontot. Ehhez még 2006-ban jelentős összegű lízingszerződést kötött, melyre az önkormányzat készfizető kezességet vállalt. A szerződésből eredő kötelezettség jelenleg 2,9 milliárd forint. Mivel a 2011-2014 között lezajlott adósságkonszolidáció csak az államadósságba is beleszámító helyi önkormányzati adósságelemekre terjedt ki, a szabadidőközponthoz kapcsolódó adósság törlesztése a gazdasági társaságot és közvetve a várost továbbra is terhelte. A most meghozott döntéssel Szentendre éves szinten 300 millió forint adósságtörlesztési kötelezettségtől szabadul meg, ezt a forrást pedig a települési feladatok hatékonyabb ellátására, a közösségi szolgáltatások fejlesztésére fordíthatja – hangsúlyozta Varga Mihály.

Az új városvezetés megtette a jogi lépéseket a Quali Team Kft. 587 milliós, várossal szemben fönnálló tartozásának behajtására. A pert megnyerte, a bíróság jogosnak ítélte a város követelését – mondta a hír kapcsán Verseghi-Nagy Miklós, Szentendre polgármestere. Hangsúlyozta: ez a vezetés bizonyította az elmúlt években, hogy felelős gazdálkodást folytat a város érdekében. Az önkormányzatok országos adósságkonszolidációjából ez a tétel Szentendre esetében kimaradt, a város fejlődését visszavetette az adósság törlesztése. A kormányzat a jelenlegi városvezetés munkáját ismerte el, amikor átvállalta az uszodával kapcsolatos terheket, fejlődési pályára állítva ezzel Szentendrét – emelte ki a polgármester.