2013. január 10., 13:05

Városunk hagyományaihoz híven, január első vasárnapján, újévi koncertre gyúltak ki a fények a Városháza dísztermében. A Himnusz közös eléneklését követően dr. Dietz Ferenc polgármester újévi köszöntőjében elmondta: „Nehéz, küzdelmes évet zártunk. A 2012-es esztendő a reorganizáció éve volt. Ezt közös erőfeszítéssel és akarattal megoldottuk. 2013 az Új ritmus éve”. Ennek szellemében kívánt minden szentendrei polgárnak sikerekben gazdag, boldog újesztendőt.
Ezen az estén adták át a 2012-es esztendő Mecénás díját. A beérkezett ajánlások összesítése után Szentendre város képviselő-testülete Laki Péter vállalkozónak ítélte a kitüntető díjat. Laki Péter köszönő beszédében elmondta, a díj ösztönzést jelent számára, hogy folytassa várostámogató munkáját, és kifejezte örömét, hogy mostantól a Mecénás-díjasok csapatába tartozhat.
Az est második részében Gyermán Júlia hegedűművész és férje, Vedres Csaba zongoraművész, zeneszerző elragadó játékában gyönyörködhetett a közönség. A felcsendülő zeneművek közt Gyermán Júlia verseit hallhatta a közönség Juhász Károly színművész előadásában.

Fotó: www.szentendreifotok.hu

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
pén 19

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
pén 19

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
pén 19

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
pén 19
pén 19

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
pén 19
pén 19
pén 19

Szerb búcsú

augusztus 19.. 10:00 - 22:00
pén 19

Pörkölt Projekt koncert

augusztus 19.. 20:00 - 21:00
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26
pén 26
vas 28
vas 28