2017. december 31., 17:23
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 6 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Újévi koncert a Söndörgő együttessel 2018. január 6. szombaton 18:00–19:30-ig a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színháztermében! Minden jegy elfogyott!

A Söndörgő együttes az egyik legfrissebb, leglendületesebb zenét játszó zenekar a hazai világzenei palettán. A zenekar 1995-ben Szentendrén alakult, az Eredics fiúk a gimnáziumi éveik alatt ismerkedtek meg és kezdtek együtt muzsikálni Buzás Attilával. Részben családi indíttatásból valamennyien szorosan kötődnek és vonzódnak a délszláv népzenéhez, s feladatuknak érzik annak koncertszerű bemutatását.
A legtöbb balkáni zenekartól eltérően a Söndörgő nem a rezes hagyományokat követi, hanem jellegzetes tamburazenekar. Hangzásuk alapját a tambura hangszercsalád tagjai adják, időnként fúvós hangszerekkel és harmonikával kiegészülve. Repertoárjukat Bartók Béla és Vujicsics Tihamér gyűjtéseinek felhasználásával állították össze.
A zenekar tagjai  a Váci Zeneművészeti Szakközépiskola népzenei tanszakán tanultak, jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakán képzik magukat.
2000-ben első helyezést értek el a Magyar Rádió II. Népzenei Versenyén ez után 2001-ben jelent meg első lemezük az Oj stari, 2002-ben pedig útjára indították az évente megrendezésre kerülő Söndörgő Fesztivált, amely azonban néhány sikeres év után nem folytatódott. A délszláv kultúra minél szélesebb körben történő megismertetése érdekében 2003-ban létrehozták a Söndörgő Egyesületet.
Az együttes látható volt a Vígszínház Legenda a lóról, Revizor, Négy Lába van a lónak… című előadásaiban, illetve Szomjas György Vagabond című filmjében is.
2006-ban megjelent Oj Javore című lemezükön a legismertebb magyar népdalénekesnő, Sebestyén Márta is közreműködött.
2007-ben az együttes szólistája Eredics Salamon a neves zongoraművész Kocsis Zoltán partnere lehetett a Bartók Összkiadás lemezfelvételein.
A hazai fesztiválok rendszeres fellépői, de koncerteztek már a londoni Queen Elizabeth Hallban is. Az együttes több alkalommal dolgozott együtt a népszerű macedón szaxofonossal, Ferus Mustafovval, ennek az együttműködésnek az eredményeként jelent meg 2009-ben az In concert című közös lemezük. Ez az album áttörést eredményezett a nemzetközi világzenei színtéren is, rendkívül pozitív visszhangot keltve a legfontosabb szaklapokban (Songlines, fRoots).