2016. augusztus 30., 09:20
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Az Önkormányzathoz folyamatosan bejelentések érkeznek az Ipar utcában, a kerékpárút és a Dera patak szomszédságában található, Holló István önkormányzati képviselő (Jobbik) által működtetett sitt-lerakóval kapcsolatban. A Holló István telepéhez tartozó teherautók az út mentén parkolnak, felhordják a sarat az útra, sokszor konténereket is tárol a közterületen, a telepen található elképesztő mennyiségű hulladékot pedig még kerítés sem választja el az utcától, illetve a kerékpárúttól.

A hatályos jogszabályok alapján a jegyzőnek csak nyilvántartási kötelezettsége van a városban működő egyes ipari tevékenységekkel kapcsolatban, és sajnos az önkormányzatnak sincs az ilyen telepekkel kapcsolatban döntési jogköre. Az ilyen tevékenységekre a környezetvédelmi engedélyt a környezetvédelmi hatóság adja ki, mely jelenleg a Pest Megyei Kormányhivatal részeként működik.

Az elmúlt években többször továbbítottuk a beérkező panaszokat a környezetvédelmi hatóságnak, azonban semmi nem változott. Megelégelve a helyzetet, Szentendre Város Polgármestere a környezetvédelemhez fűződő helyi közérdekre tekintettel kezdeményezte a Kormányhivatalnál az Önkormányzat ügyféli jogállásának megállapítását Holló István telepének engedélyezési ügyében. Az Önkormányzat az ügyféli jogállást megkapta, így lehetőség nyílt az iratokba való betekintésre.

Kiderült, hogy 2016. májusában a Kormányhivatal elutasította a Holló István által benyújtott környezetvédelmi engedély kérelmet és már korábban kötelezték a telep megszüntetésére! A telep tehát jelenleg engedély nélkül működik, hiába tiltotta meg a tevékenységet és hiába kötelezte a környezetvédelmi hatóság Holló Istvánt a telep megszüntetésére, ennek nem tesz eleget.

Önkormányzatunk számára kiemelt fontosságú a környezet védelme, és az, hogy a közösségi együttélés szabályait mindenki betartsa, egy önkormányzati képviselőnek pedig kiemelt felelőssége van abban, hogy példát mutasson. Felszólítjuk ezért Holló István önkormányzati képviselőt, hogy haladéktalanul hagyjon fel a jogsértő, és környezetkárosító tevékenységével, működjön együtt a környezetvédelmi hatósággal és távolítsa el az Ipar utcai telepén felhalmozott nagy mennyiségű hulladékot! Bár az ilyen ügyekben az Önkormányzatnak nincs döntési hatásköre, minden lehetséges eszközzel küzdeni fogunk a törvényes állapot helyreállításáért.

 

Szentendre Város Önkormányzat