2017. január 20., 13:14
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

2017 tavaszán immár a tizedik félévvel folytatódnak a szentendrei szenior kurzusok!


Örömmel jelezzük minden érdeklődőnek, hogy 2017. március elejétől, immár a tizedik félévvel folytatódnak a  Zsigmond Király Egyetem és a Szentendrei Önkormányzat együttműködésével megvalósuló szeniorképzések Szentendrén.
A kurzusok helyszínei továbbra is az Aranykor Központ emeleti tantermei (Dunakorzó 18.), míg a számítástechnikai tanfolyamok a Rákóczi Gimnáziumban lesznek.

A kurzusok tematikáit folyamatosan töltjük fel a képzés weboldalára, ezért kérjük, többször látogasson vissza a http://korkozpont.szentendre.hu oldalra.

A tanfolyamokra jelentkezni lehet az Aranykor Központ információs irodájában, előzetes egyeztetés után.

Az egyeztetési telefonszám: 06 30 692 47 46 (dr. Jászberényi József), emailcím: korkozpont@gmail.com

A kurzusok tandíja: 10.000 forint (az ár az ÁFÁ-t tartalmazza, és semmilyen egyéb pluszköltség nincs).

Minden kurzus 7 alkalom (a torna kurzusok 10 alkalmasak), s minden alkalom 90 perces.

A 2017 tavaszi félévre a következő tanfolyamokat hirdetjük:

1. Kezdő angol (Esposito Nikoletta, indulás: március 10. péntek, 12:15-13:45)

2. Angol II-III. szint (Kaszap Réka, indulás: március 9. csütörtök, 10 óra)

3. Angol IV-V. szint (Kaszap Réka, indulás: március 9. csütörtök, 12 óra)

4. Társalgás angolul (VI. szint Kaszap Réka, indulás: március 9. csütörtök, 14 óra)

5. Olasz kezdő 4. szint (Dr. Pollmann Teréz, indulás: 2017. március 22., szerda, 10:00-11:30)

6. Spanyol kezdő (Marton Beáta, indulás: 2017. március 7., kedd, 18:00 -19.30)

7. Német kezdő (Spitzer Petra, indulás: 2017. március 17. péntek, 9:00-10:30)

8. Német III. szint (Spitzer Petra, indulás: 2017. március 17. péntek, 10:45-12:15)

9. Kezdő számítástechnika (Lévai István, indulás: 2017. március 13., hétfő, 15:20 – 17:20)

10. Haladó számítástechnika (Lévai István, indulás: 2017. március 13. hétfő, 17:30-19:30)

11. Geopolitika (Dr. Jászberényi József, indulás: március 13. hétfő, 17 óra)

12. Gyógyító jóga (Máté Erika; indulás::  március 14., kedd 14:30 – 16:30)

13. Szenior örömtánc (Novák Mária, indulás: március 9. csütörtök, 11 óra)

14. Szenior torna (Fodor Éva) (indulás: 03.10. (11 alkalom) minden péntek 09-10 óra)

Várjuk az 50 év feletti szentendrei és környéki lakosok jelentkezését!

Tanulni soha sem késő!

Aranykor Központ Szentendre