2017. május 2., 21:36
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Az évek óta hagyományosan megrendezett városi, Szentendrei Gyereknap ebben az évben nemcsak a kisgyermekek ünnepe lesz, hanem az idősebb korosztály, a kisiskolások, a tinédzserek szórakozási lehetősége is. A 2017. május 27–28-i hétvégén tartott fesztiválon  szombat, vasárnap 10:00-20:00 óráig várjuk a gyerekeket, családokat színvonalas gyerekprogramokkal, koncertekkel, színházi előadásokkal, a helyi sport és táncegyesületek bemutatóival, gasztronómiai és kézműves kiállítókkal.

A helyszín: Szentendre, Duna-korzó, a Péter-Pál utcától a Lázár cár térig, Nagyszínpad, a Dunaparti Művelődési Ház udvara (Duna-korzó 11/a.) és a Fő tér.

A rendezvény keretén belül Szentendre két napra Lurkócia Gyermekállammá alakul át, amit – akárcsak egy igazi országot – minisztériumok irányítanak. A gyerekek nyolc állomáson tehetik próbára ügyességüket, kreativitásukat, leleményességüket:

Sport és Ügyességügyi, Állatbarátügyi, Egészségügyi, Kreatívügyi, Meseügyi, Játszóparkügyi, Stratégiai Játékminisztérium és Lazulásügyi Minisztérium

Belépéskor minden gyermek megkapja „Lurkócia Útlevelét”, amibe az állomásokon pecsétet gyűjthet.  A beküldött vagy leadott útleveleket kisorsoljuk, és 5 szerencsés útlevél beküldő 2–2 db belépőjegyet nyer a „Szentendrei Teátrum és Nyár 2017” gyerekelőadásaira.

 

A Szentendrei Lurkócia Gyereknap programja 2017. május 27-28.

Duna-korzó, Fő tér

Május 27.

 

10:00-11:00 Szél Marietta zenés, énekes interaktív foglalkozása ovisoknak – kisiskolásoknak (Dunaparti Művelődési Ház udvara)

11.00-11.30 Szent György és a sárkány gólyalábas – óriásbábos előadás (Színpad)

12:00 – 12:50 – Dalabai zenekar koncertje

13:10 – 13:50 – Welldance Sportegyesület bemutatója

13:35 – 14.05 – Broadway Musical Stúdió fellépése

14:10 – 15:30 – MASZAT-HEGYEN INNEN ÉS TÚL interaktív irodalmi délután gyerekeknek és felnőtteknek Varró Dániel József Attila-díjas költő, műfordítóval. Közreműködnek a városi szavalóverseny helyezettjei. (Dunaparti Művelődési Ház udvara)

15:30 – 16:00 – Pink Panthers Akrobatikus Rock And Roll TáncSport Egyesület

16:00 – 16:30 – Gólyabábas – óriásbábos interaktív előadás – (Lázár cár tér)

16:30 – 17:30 – Apnoé zenekar Binde bácsi barátai című koncertje

18:00 – 20:30 – Spoon 21 zenekar fellépése

 

Május 28. – vasárnap

 

10:00 – 11:00 – Gyerekjóga (Dunaparti Művelődési Ház udvara)

11:00-12:00 – Nyáry Bernadett Bábszínháza bemutatja a Szegény ember és a róka című előadást

12:15 – Izbégi Általános Iskola Mazsorett csoport bemutatója

12:30 – 14.00 – Szentendrei Kenguru Kötélugró Sport és Kulturális Egyesület bemutatója

13:15 – 13:35 – Csipkefa Népzenei és Improvizációs Klub fellépése

13:45 – 14:15 – Diamond Táncsport Egyesület produkciója

14:15 – 14:45 – Csillagszeműek Néptánccsoport bemutatója

15:00 – 15:30 – Triál bemutató

16:00 – Mintapinty zenekar előadja a „Kész Mintacirkusz” című koncertet

17:30 – 18:00 – Vujicsics Tihamér Zeneiskola növendékei lépnek fel. (Felkészítő tanár: Nagy Viktor)

18:30 – 20:00 – zenél a Strings of the Streets

 

A fesztivál Facebook oldala: https://www.facebook.com/szentendreigyereknap/ 

Információ: http://szentendreprogram.hu/