2017. július 8., 14:22
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Még a helyiek közül is csak kevesen tudják, hogy Szentendre évszázados falai között mennyi kalandos és romantikus történet rejtőzik, illetve különleges hely bújik meg. Ezekből kíván a Szentendre és Térsége TDM ismét ízelítőt adni egy-egy tematika mentén mindazoknak, akik szívesen velük tartanak.

A Hosszúlépés Városi Séta Kft. csapatával karöltve megvalósult, és májustól hétről-hétre rendszeresen ismétlődő 3 sétájától (A templomok városa, Ellenszélben, Megvalósult álmok) a Tourinform Iroda most meghirdetésre került programjai elsősorban attól térnek el, hogy főleg vasárnap délután kerül sor rájuk, illetve ezen séták mindegyike – hasonlóan az ötletet adó, korábban a Szeresd Szentendrét Egyesület által szervezett sétákhoz –  mindössze 1-1 alkalommal kerül meghirdetésre. A sétavezetők természetesen továbbra is mindig szentendrei polgárok, akik szakmájuk révén kapcsolódnak a kiválasztott témához.

A másfél-két órás séták közül az első a Szenetendre, te édes! címet kapta. Nem véletlenül, hiszen ezen a július 16-án, vasárnap délután 16:00 órától megrendezett sétán a szentendrei Ínyencház Főzőiskola tulajdonosa, Kovács Kriszta a városi cukrászdák és fagyizók világába kalauzolja majd el az érdeklődőket. Öt belvárosi helyet látogatnak majd végig a séta során (Sweet Dreams, Szamos, Lola, Margaretta , Centrum), amely helyeken természetesen mindig egy kis kostóló is várja az érdeklődőket.

A sétákra jelentkezni a szentendrei Tourinform Irodában lehet, személyesen, telefonon vagy e-mailben. Az iroda elérhetőségei: Dumtsa Jenő utca 22., +36 26 317 965, tdm@szentendre.hu

Időpont: 2017 .július 16. 16:00
A séta ára: 3.000 Ft/fő. A szentendrei kuponfüzetben található kuponnal 25% kedvezmény biztosított.
Max. létszám: 20 fő. 3 éves korig ingyenes. Találkozó a Tourinform iroda udvarában.

Idén már több, mint 10 különböző kuriozum sétával várjuk szeptember végéig a vendégeinket!

A művészetek városa • A szerb Szentendre • Odaát • Szentendrei perspektívák • Amikor kialszik a fény • A szentendrei szőlőtermesztés nyomában • Ha végre itt a nyár és meleg az idő… • GasztroART séta • Időutazás • Csodák csendesen adagolva • A belváros mélyén

Részletek hamarosan: www.iranyszentendre.hu

Előzetes bejelentkezés esetén magyar, angol, spanyol, francia, német és portugál nyelveken bármikor tud az iroda más időpontban is idegenvezetést biztosítani, akár csoportoknak, akár egyéni vendégek számára.