2016. október 3., 10:06
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Október második felében a kilencedik félévvel folytatódik a szentendrei szenior képzés.

Örömmel jelezzük minden érdeklődőnek, hogy 2016 októberének második hetétől, immár a kilencedik félévvel folytatódnak a Zsigmond Király Egyetem és a Szentendrei Önkormányzat együttműködésével megvalósuló szenior-képzések, tanfolyamok Szentendrén – már minden meghirdetett tanfolyamunkra érkeztek befizetések!
A kurzusok helyszínei továbbra is az Aranykor Központ emeleti tantermei (Dunakorzó 18. – a P’Art Mozi épülete), míg a számítástechnikai tanfolyamok a Rákóczi Gimnáziumban lesznek.
A kurzusok tematikáit részletesebben megtalálják a http://korkozpont.szentendre.hu oldalon.
A képzésekre jelentkezni lehet az Aranykor Központ információs irodájában, előzetes egyeztetés után.
Az egyeztetési telefonszám (munkaidőben): 06 30 692 47 46 (dr. Jászberényi József), az egyeztetési emailcím: korkozpont@gmail.com

A tanfolyami tandíjak befizetésére személyesen is van lehetőség az Aranykor Központ irodájában október 12-én, szerdán, 14:00 és 16:00 között, illetve október 13-án csütörtökön, szintén 14:00 és 16:00 között (Dunakorzó 18., földszint balra)

A kurzusok tandíja változatlanul 10.000 forint (az ár az ÁFÁ-t tartalmazza, és semmilyen egyéb pluszköltséget nem kérünk el)
Minden tanfolyam 7 alkalom, s minden alkalom 90 perces.
A képzésre mindenkit várunk, aki Szentendrén és a város környékén él, és elmúlt 50 esztendős!

A 2016 őszi félévre a következő kurzusokat hirdetjük (minden tanfolyam a Szeniortorna kivételével október második hetében indul!):

Angol 1. szint (Farkas Nikoletta)
Angol 2. szint (Kaszap Réka)
Angol 3-4. szint (összevonva) (Kaszap Réka)
Angol emelt szint (Nyelvtan-centrikus) (Kaszap Réka)
Angol emelt szint (Kommunikáció-centrikus) (Tassy Sándor)
Olasz 3. szint (Dr. Pollmann Teréz)
Kezdő számítástechnika (Lévai István)
Haladó számítástechnika (Lévai István)
Geopolitika-geokommunikáció (Dr. Jászberényi József)
Szeniortánc (Novák Mária)
Német kezdő I. (Spitzer Petra)
Német II. (Spitzer Petra)
Szintén örömmel hívunk minden érdeklődőt a Szeniorok Szentendrei Akadémiája (SZESZA) harmadik előadására, a Szentendrei Önkormányzat dísztermébe. 2016. október 19-én, szerdán, 15 órától Baranyi Éva, gerontoandragógus Memóriagyakorlással a demencia ellen című egyórás előadására kerül sor, amely ingyenesen hallgatható meg, s minden korosztály részt vehet rajta!

Tanulni sohasem késő!