2017. április 20., 13:38
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A tavasz végével is folytatódnak a szenior képzések városunkban, a Szentendrei Önkormányzat támogatásával, az Aranykor Központ szervezésében.

A Városháza dísztermében május 10-én, szerdán Dr. Szabó Endre, a Zsigmond Egyetem tanára tart előadást Vállalkozási lehetőségek időskorban címmel, ahol a téma több évtizedes szakértőjétől konkrét javaslatok hangzanak majd el a szeniorok számára is kipróbálható vállalkozási lehetőségek, megoldások kapcsán.
Szintén jelezzük, hogy a szentendrei szeniorképzés ötéves évfordulóját ünnepeljük ebben a félévben, ezért a Szentendrei Önkormányzat támogatásával és az Aranykor Központ szervezésében május 31-én, 13 órától egy konferenciát rendezünk, ahol a képzés népszerű tanárai (Lévai István, Pollmann Teréz, Kaszap Réka, Novák Mária, Jászberényi József) tartanak előadást szakmai módszereikről. A konferencia védnöke Dr. Vitályos Eszter államtitkár lesz, a megnyitón ott lesz az Egyetem rektora, Dr. Szatmári Péter is.
Nyáron sem maradunk kurzusok nélkül, ugyanis mind a spanyol, mint az angol kurzusok folytatódnak az Aranykor Központban, előbbieket Marton Beáta, utóbbiakat Dr. Báthory Orsolya tartja majd. A tanfolyamok díja továbbra is 10.000 forint (amely az ÁFÁ-t tartalmazza). Ezért a hallgató 21 tanórán vesz részt, 7 alkalommal.
További részleteket megtudhatnak a 06 30 692 47 46-os telefonszámon

Tanulni sohasem késő!

Szentendrei Aranykor Központ