2017. július 25., 15:28
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Segítséget kérnek a szentendrei rendőrök egy baleset körülményeinek a tisztázásához

A Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán segítségnyújtás elmulasztás miatt indult eljárás ismeretlen sofőr ellen, aki 2017. június 28-án, 17 óra 35 -kor egy ismeretlen forgalmi rendszámú személygépkocsival Pilisszentlászló felé hajtott, amikor előzés közben nem adott elsőbbséget a vele szemben szabályosan közlekedő személyautónak. A jármű vezetője az ütközés elkerülése végett az út melletti árokba hajtott, súlyosan megsérült. Az ismeretlen sofőr a baleset helyszínén nem állt meg, elhajtott Pilisszentlászló irányába.

A szentendrei rendőrök a baleset körülményeinek tisztázása érdekében szemtanúk jelentkezését várják, a 107-es, a 112 –es telefonszámok valamelyikén, valamint névtelenségük megőrzése mellett az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán.

Középpontban a gyerekek

A Szentendrei Rendőrkapitányság rendőrei a közelmúltban a kapitányság épületében fogadta a szentendrei Mesevirág-Gyermekvilág ovisait és pedagógusaikat. Az ovisokat bűn- és baleset-megelőzési programokkal fogadtuk, bemutattuk számukra a rendőrök munkáját.

A programokon a gyerekek ügyességi pályán tehették próbára közlekedési ismereteiket, megtekinthették a szolgálati gépkocsikat, motorokat, betekintést nyerhettek az ujjnyomatvétel és a fényképezés rejtelmeibe, valamint bemutattuk a rendőrségi eszközöket, melyek nagy népszerűségnek örvendtek.

A gyerekek valamennyi helyszínen nagyon élvezték a programokat.

Közösségi szolgálatban a rendőrökkel

A Szentendrei Rendőrkapitányság körzeti megbízottai, Király Gergő r. főtörzsőrmester és Horváth Tamás r. főtörzsőrmester a napokban, a kapitányságon Tourist Police elnevezésű közösségi szolgálatot ellátó középiskolás diákokkal együtt végezte a nyári időszak bűnmegelőzési tevékenységét.

Szolgálatuk teljesítése során vagyonbiztonsági célzattal a városban található forgalmas üzletek-, valamint lakótelepek parkolóiban szórólapokat osztottak, továbbá felhívták az állampolgárok figyelmét arra, hogy az értékeiket az autókban ne hagyják, miként előzhető meg az, hogy bűncselekmény áldozatává váljanak.

A közösségi szolgálat és a Szentendrei Rendőrkapitányság bűnmegelőzési tevékenysége a nyár további heteiben folytatódik.

Szentendrei Rendőrkapitányság