2016. augusztus 5., 17:18
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Dunán rendezte meg sajtótájékoztatóját a Coca-Cola Magyarország, ami azért volt stílszerű, hiszen a cég támogatja a szabad strandok létrehozását és a vízminőség rendszeres ellenőrzését a Dunakanyarban. A tavaly elkezdett I love Duna projektjükhöz már nyolc település csatlakozott a térségben.

Felelős vízhasználat

A Coca-Cola sok természetes folyadékot használ a gyártáshoz, ezért alapvető feladatuknak tartják a környezetvédelmet. „A felelős vízhasználat, és ezen belül is a Duna megóvása, nemzetközi szinten is kiemelt ügy számunkra, ezért az elmúlt öt évben több mint 150 millió forinttal támogattuk a folyó vízminőségének megőrzését. Vezető italgyártóként a tiszta és jó minőségű víz nekünk és fogyasztóinknak is létszükséglet” – mondta Tóth Valentin, a cég kommunikációs igazgatója. A Coca-Cola Magyarország sajtóközleménye

2014-ben ért véget egy projektjük, amelyben egy komplett természetvédelmi táj rehabilitációját támogatták. 2015-től a Dunakanyar térségére fókuszálnak, elsősorban azért, hogy felhívják a figyelmet a Duna nyújtotta, de gyakran még kiaknázatlan lehetőségekre. A pozitív visszajelzések hatására szeretnének további kisebb-nagyobb projektet is támogatni – derült ki a sajtótájékoztatón.

kacsako

Postás strand, Kacsakő

Az eseményen részt vett Gyürk Dorottya alpolgármester, aki elmondta, hogy a város vezetése örömmel vette a Coca-Cola Magyarország támogatását, hiszen azon dolgoznak, hogy a várost szerethetőbbé tegyék, hogy a helyiek minél jobban érezzék magukat, a turisták pedig minél több időt töltsenek el itt, melyhez a Postás strand megnyitása is hozzájárul. A strand nyitását ún. közösségi tervezés előzte meg, amelynek során a lakosok elmondhatták igényeiket, ötleteiket a fejlesztéssel kapcsolatban. Egyöntetű volt a véleményük: nem akartak látványelemeket, építkezést, betonozást, hanem, hogy minél jobban megmaradjon az ember és a természet kapcsolata.

„A Kacsakő is nagyon rövid idő alatt népszerű lett a városban, mely egyszerű, mégis különleges attrakció. Sokakat megszólít, jó a hangulata, kreatív foglalkozásokat tartanak a gyerekeknek a város támogatásával. Nagyon jó visszhangja volt Vincze Ottó nemrégiben itt felavatott installációjának, illetve az Ister napi gyertyaúsztatásnak, mely idén is nagyon sok embert vonzott a Duna-partra” – tette hozzá az alpolgármester.

Vízminőség-ellenőrzés

Magai Józsefné, az ÁNTSZ munkatársa elmondta, hogy a vízminőséget rendszeresen ellenőrzik akkreditált laboratóriumban. A havi gyakorisággal végzett monitoring vizsgálatok eredménye eddig mindig megfelelő volt. A szezonban négy alkalommal vesznek vízmintát, a mintavétel a legforgalmasabb, a fürdőzésre jellemző helyen történik, egyméteres vízmélységnél és 30 cm-re a vízfelszín alatt. Kétféle baktériumot vizsgálnak, melyek az esetleges szennyvízzel vagy a széklettel való szennyezést jelzik.

Július közepén az ÁNTSZ megtiltotta a fürdést a Postás strandon, mivel július 12-én eltört a regionális szennyvízcsatorna a Határcsárda és a Pap-sziget között, ezért több órán keresztül folyt a szennyvíz a Dunába. Vízmintát rögtön másnap, tehát 13-án vettek, majd egy hét múlva. Mindkét mintavétel eredménye megfelelő volt, ezért feloldották a tilalmat. Magai Józsefné még elmondta, hogy Szentendrén egyesített csatornarendszer van, melyből extrém felhőszakadás esetén szennyvízzel keveredett csapadékvíz kerülhet a Dunába, a Kert utcai regionális szennyvízátemelő túlfolyó vezetékéből. Hozzátette, hogy az előírások szerint a szabad strandok védőterülete 100 méterre van a felfelé, vagyis a víz folyásával ellentétes irányban, de ez a túlfolyó 540 méterre van a Postás strandtól.

Minden résztvevő egyetértett abban, hogy a Duna még sok lehetőséget nyújt, melyeket érdemes kihasználni. A legfontosabb, hogy Dunakanyar strandjainál ellenőrzött minőségű víz vár mindenkit. A legfrissebb mérési adatokat és egyéb hasznos információkat az I love Duna (iloveduna.hu) weboldalon találják meg a Dunánál kikapcsolódni vágyók.