Opera a Fő téren – www.szentendre.hu
2017. július 12., 15:38

Az idei Teátrum egyik szenzációja lesz Rossini A sevillai borbély című operája, melynek érdekessége, hogy a Teátrum emblematikus helyszínén, a barokk Fő tér természetes háttérdíszletében játszódik, illetve hogy a legendássá vált 1992-es produkció rendezőjét, Kerényi Miklós Gábort és díszlettervezőjét, Székely Lászlót kérték fel ismét. Az előadás ragyogó szereposztással kerül színre: Almaviva gróf: Balczó Péter és Vadász Zsolt, Figaro: Molnár Levente és Kendi Lajos, Rosina: Mester Viktória és Kálnay Zsófia. Vezényel Dinyés Dániel, a jelmezeket Rákay Tamás tervezte. Az opera a Co-Opera és a Szentendrei Teátrum közös bemutatója.

A Teátrum hőskorában, előadás a szentendrei Fő téren. Fotó: Fortepan

 

A nyolcvanas évek végén már leáldozóban volt a szentendrei Fő téren oly sok éven át megrendezett nyári színház. 1992-ben egy utolsó kísérletet tettek arra a szervezők, hogy a rendezvény újra életre keljen. Kerényi Miklós Gábor rendezésében, Székely László díszleteiben – többek között Gregor Józseffel a színpadon – ekkor mutatták be Rossini Sevillai borbélyát. Ez volt ott az utolsó nyári előadás. Huszonöt évvel később a város most vissza szeretné állítani a régi hagyományt. Az idei nyár egyik nagy szenzációjának ígérkezik ez a régi-új előadás. A rendező KERO-val, Molnár Levente operaénekessel és Székely László díszlettervezővel beszélgettünk az egykori és az abból felújított Sevillai borbély előadásról.

 

A szavaknak mágiája, értéke van
Kerényi Miklós Gábor rendező 

Remake-nek indult a huszonöt évvel ezelőtti legendás előadás újbóli színpadra állítása. Akkor Gregor József volt Basilio, a három borbélysegédet Aczél András, Lőrinczy György és Kovalik Balázs alakította. Az egy nagyon fiatalos előadás volt, sok fiatal szerepelt benne. Olasz nyelven játszottuk. Ma nyilván csak olyan előadást tudok csinálni, ami most a lelkemből fakad. Fiatalos, erőteljes, nagyon mait képzelek. Galambos Attila újrafordítása rendkívül szellemes, modern szöveg, amiben számomra a legfontosabb a szerelemnek, a játékos kedvnek és a kiszolgáltatottságnak a megjelenítése.

A Sevillai borbély alaptörténete jól ismert, de számtalan játszási lehetőség van benne. Valószínűleg az egykor negyvenes férfi ma egészen mást gondol a szerelemről. Ma miről szól a rendezése?

A világgal együtt valamennyien változunk, fejlődünk. Most sok kérdésben talán nyitottabb vagyok, mint huszonévvel ezelőtt. A világ rendkívüli módon arrafelé halad, hogy nekünk, művészeknek minél inkább rá kell mutatnunk az egyéni gondolkodásnak, és az egyéni döntések szabadságának fontosságára. A szerelemben, az üzletben, az életünkben egyaránt. Erről a szabadságról kell, hogy meséljen a Sevillai borbély, zenében, játékban – s főleg gondolatban…

Előadásában ki a szabadabb, az úr vagy a szolga?

Ebben az előadásban Rosina lesz a győztes, aki szabadon dönt majd arról, kit akar szeretni, s ki mellett fog kitartani.

Az is rendezői döntés, ki a főszereplője az előadásnak. Itt a nőké a főszerep?

Nekem ebben a pillanatban a legfontosabb szereplő Rosina, de amikor elkészül egy előadás, utána az ember nagy boldogsággal látja, hogy az egyensúlyi helyzet, a különböző libikóka-játékok milyen különlegesen sok szín felé tudják elbillenteni a remekműveket. Rossini Sevillai borbélya remekmű, mindenkinek van benne igazsága, mindenki kicsit a saját malmára hajtja a vizet, s ezt rettenetesen jól lehet illusztrálni.

A történetet Mozart is feldolgozta. Melyik feldolgozás áll önhöz közelebb?

Ez nagyon alkati kérdés, hogy ki miben talál nagyobb örömöt. Én azon mindenevők közé tartozom, akik ugyanúgy imádják Rossinit, mint Mozartot. Megtalálom az egyes zeneszerzők lelkében azt a különlegességet, ami miatt egyénileg formálják a történetet.

Rossini művét talán könnyedebbnek szokták gondolni. Az ő műve játékosabb, szabadabb?

Rossini buborékosabb. Fantasztikus elegancia és különleges hanghatások vannak  a zenéjében. Ám téved, aki csak a habot, az eleganciát, a csillogást látja. Ennek a mélyén komoly emberismeret, életismeret és nagyon sokszor keserűség van. Én azért vagyok az átlagnál elfogultabb vele, mert életem egyik fontos eseménye volt Rossini Mózes című operája, amit Lamberto Gardelli karmesterrel közösen csináltunk. Ott, akkor jöttem arra rá, hogy Rossini rendkívül mélyen és komolyan mesél a világról.

Fecseg a felszín…?

Valóban, fecseg a felszín, és közben zúg a mély, ha valaki észreveszi. Ha nem, akkor is siker, mert Rossini mindig az, mert annyira csillogó, de akkor zseniális előadásokat lehet csinálni, ha valaki hajlandó megfejteni, igazából mit is gondolt a mester.

Anno olaszul adták elő, most az újonnan fordított magyar szöveget éneklik. A magyar közönség miatt?

A Sevillai tele van recitativóval. Ha én azt gondolom, hogy ez izgalmas, érdekes, gazdag mű, akkor érteni kell, mikor ki és mit beszél. A szavaknak mágiája, értéke van. Ugyanúgy belénk hatolnak, mint egy dallam. Egy ennyire recitativós művet nagyon érdemes azon a nyelven játszani, amelyen mindenki érti.

Pályája kezdetén a független szcéna, a prózai színház felől indult. Később egyre több zenés műfajt rendezett. A zenében is a szavak ereje izgatja? A zenés daraboknál is a színház a lényeg?

Totális színházban, totális művészetben hiszek. Alternatív rendezőként, ahonnan indultam is rengeteg zenét használtam. Számomra a zene a léleknek és az érzelmeknek a fantasztikus kifejezője, de azt gondolom, hogy a szavaknak is van zenéje, ugyanakkor a gondolat a legfontosabb. Nekem – úgy érzem – az a feladatom, hogy a zene bűvöletében öntsem formába ezeket a gondolatokat. Nagyon sok opera szövegkönyve tulajdonképpen csak jelzés arról, hogy mit gondol a zeneszerző –  de ez mégis igen lényeges!

A Rossini műnek nagyon komoly librettója van.

Vígoperaként az egyik legpontosabb librettók egyike. Általában a vígoperák jobban megírt szövegkönyvekkel rendelkeznek, mint egy átlagos Verdi. Mások a célok, mások az irányok. Rossini állandóan a drámához való eljutás útjait keresi.

A mostani előadásban is Székely László egykori díszletét használja. Sok ponton frissítette az előadást, de a díszlet maradt a régi. Milyen viszonyban van az akkori díszlet a mai rendezésével?

A feladat akkor is, most is az volt, hogy Szentendrén érezze jól magát a mű. Ehhez akkor egy nagyon izgalmas díszletet találtunk ki, egy rácsos elemekből álló teret, amit gondolhatunk falnak, de térelválasztónak is. Teljesen áttetsző, amiben Szentendre házai jól látszanak. Ez akkor forradalmi gondolat volt, de semmit sem veszített akkori erejéből, nem avult el. Ma ugyanúgy izgalmas, hogy áttetszik a díszlet mögött a városka, ugyanúgy jók a terek, semmi nem indokolta, hogy új díszletet találjunk ki. Nem tartom régi díszletnek, abszolút adekvát, remek játéktér a szentendrei Sevillai borbély előadásához, ezért ragaszkodtunk hozzá.

A Szentendrei Teátrum hőskorára, a hetvenes-nyolcvanas évekre hogyan emlékszik vissza?

Sok előadást láttam abban az időben, a Fő tér jó és érdekes helyszín volt. A mi akkori Sevillai előadásunk volt az utolsó, huszonöt év után most újra használjuk a helyet.

Imádom Szentendrét, bár nem élek ott, de gyakran járok oda. Az egész városkának olyan izgalmas középkori hangulata van. A képzőművészetnek, a zenének, a színháznak, a játéknak a városa, ugyanakkor van valami ökomenikus egyházi sugallata is ennek a helynek. Együtt sugároz valamit sok-sok nép együttéléséből, sok vallás szabad együtt gyakorlásából, a művészetek boldog ölelkezéséből. Jó hely.

 

 Szenvedélyes, őrült, nem normális emberek szakmája
Székely László díszlettervező

Több Sevillai borbély rendezéshez is készített látványtervet pályája során. Most az egykori szentendrei előadás felújított változatát mutatják be az ön akkori díszletével.  Ugyanazt fogja ez a tér most jelenteni, mint akkor?

Először Békés András Erkel Színházban bemutatott előadásához készítettem el a Sevillai díszletét. Néhány évvel később rendezte meg KERO a szentendrei előadást. Nagyon korszerű látásmóddal állította színpadra. Nem realista víziót valósítottunk meg, hanem annak égi mását, a barokk világát megteremteni. Ahhoz, az akkori előadás szellemiségéhez igazodott a díszlet is. Egy huszonöt évvel ezelőtti előadáshoz készült a díszlet, még nem látom, most hogyan tud a mai ember látásmódjának megfelelni.

A Sevillai borbély remekmű, a tér kialakításában Rossini zenéjét próbáltam megvalósítani.

Hogy lehet a matériával visszaadni a zenét?

Rossini muzsikája nagyon könnyed és játékos. Az Erkelben függönyök képezték a díszletet, azok könnyedsége, játékossága, mozgása állandóan változtatta a teret, jól simult az előadáshoz. Igaz volt. A kritikák is kiemelték, hogy a Békés-féle előadás díszlete milyen tökéletesen szolgálta Rossini játékosságát, dallamosságát.

A szentendrei előadásnál Kerényi volt a rendező, máshogyan értelmezte a darabot. Ez hogyan jelent meg az ön díszletében?

Az 1991-es szentendrei előadásban egy szinte mozdulatlan vasszerkezetet építettem, ami áttört volt, visszatükröződtek benne a házak a tetők, az utcarészletek. Igazodni próbáltam a Fő tér hangulatához, nem kívántam a díszletekkel letagadni, hogy az a játéktér. Megpróbáltam egy olyan játékteret létrehozni, amely funkcionálisan szolgálta a mű történetét.

Ezt a díszletet építjük fel újra a mostani bemutatóhoz. Kutyanehéz feladat, hiszen Szentendrén kívül több vidéki színházba is visszük a produkciót, s mindenhol jól kell a térnek hatnia.

A két előadáshoz nagyon más anyagokat használt, a fém és a könnyed függönyök szinte ellentétben vannak egymással. Nem okozott nehézséget ilyen mértékben eltérni a Békés-előadás díszletétől?

Az ember minden évben másképp látja a világot, minden alkalommal úgy próbál alkotni, hogy az szóljon az emberekhez. Minden előadásban a belső tartalmat próbálom megvalósítani. Az egri Hamlet előadást egy lepusztult ipari csarnokban hoztam létre, ebben a közegben készült egy olyan előadás, ami a mai ember számára is hiteles volt.

A díszletek mennyire korjelzőek? Ha csak az ön díszleteit nézem, meg tudom mondani, melyik évtizedben született az előadás?

Ma a rendezők egészen máshogy gondolkoznak a látványról, a térről, mint akárcsak néhány évvel ezelőtt. Fejlődik, esetleg lényegretörőbb lesz, amit a tervezőnek is figyelembe kell venni. Akkor vagyok jó tervező, ha a nézők nem emlékeznek a díszletekre, csak a produkcióra.

Vitatkoznék ezzel. Nekem nagyon sok olyan előadás van a fejemben, ahol éppen a tér, a vizualitás vésődött be. Ez felveti annak a kérdését is, hogy milyen viszonyban áll a díszlet az előadással. Mennyire van szabad keze a tervezőnek. A próbák előtt már határozott képek vannak a fejében, hogyan közelít ez a rendező elképzeléséhez?

Először mindig elolvasom az adott művet, felépítem a saját „színházamat”, megpróbálom értelmezni a művet, megrendezni az előadást. Ez után szeretek leülni a rendezővel, hogy együtt gondolkodjunk tovább. Ha az ő elképzelése erősebb, karakteresebb, hajlandó vagyok azt szolgálni. Szeretem, ha az elején hagynak, hadd menjek a magam útján.

Izgalmas, meghatározó rendezőkkel dolgozott pályája során. Talán a legtöbb közös munka Székely Gáborhoz köti. Fontosak az állandó párosok?

Nagyon szerettem Székellyel dolgozni. Rengeteg időt hagyott a tervezésre, elég idő volt, hogy megérjen bennem egy-egy ötlet. Szinte minden előadás, amiben vele dolgoztam, erősen él bennem, szinte mindenre emlékszem. És voltak az életemben olyan előadások is, amelyekre nem emlékszem. Elmentek, elfelejtettem.

Több kiállítása volt a díszletterveiből. Gyönyörű rajzok, makettek mutatják, hogyan készül az előadás. Hogyan készül az egyes munkákra?

Olvasás közben már skiccelek, az első benyomásaimat rögzítem. Tulajdonképpen naplót készítek. Rengeteg ötlet, rajz születik, sokat eldobok. Olyan is volt már, hogy végül az első rajzomat valósítottam meg, visszatértem az eredeti ötlethez. Maketteket is készítek, mert térben úgy jobban látszik, segítség a rendezőnek. Sok a kétség, míg megvalósul az igazi. De előfordult az is, hogy a bemutatón felment a függöny, és dühöngtem, hogy a másik tervet kellett volna megcsinálni. Míg el nem készül az előadás, nem alszom nyugodtan. Az ötszázhetvenötödik bemutatómnál tartok, de talán tíz-tizenöt, amire úgy gondolok vissza, tökéletesen sikerült visszaadnom a darabot, a rendezési koncepciót.

Melyek azok, amelyekre így gondol vissza? Melyek a szakmája csúcsai?

Füst Milán Boldogtalanok című előadása, amit Székely Gábor Szolnokon rendezett. Később tévében is megcsináltuk, ahol a TV-stúdió eredeti falát, a gázcsöveket is beépítettem a díszletbe. Tökéletesen beleillett.

A zenés darabok más teret kívánnak, mint a prózaiak?

Dolgoztam musicalekben is, például a West Side Storyban. Ezeknél nagyon fontos a zene, ott kell, hogy legyen a díszletben is. Oda kell figyelni a jelenetek váltására. A ritmusra. Nehéz ezekről beszélni, szenvedélyes, őrült, nem normális emberek szakmája.

A díszletei is hordozzák ezt a szenvedélyt?

Nem tudom, azt mondják rólam, nagyon precíz vagyok, hihetetlen munkabírással. De valóban, sokszor forrongok, megmondom, amit gondolok. Van, hogy megbánom, de olykor nem bírok uralkodni magamon.

Említette, lehet, hogy ma már más díszletet készítene a Sevillaihoz. Milyen lenne?

Valami olyan világot teremtenék, ahol a kimondott szónak nagy ereje van. Végtelen egyszerű lenne. Talán egy fehér dobozt találnék ki, s zseniális ruhákban játszatnám a színészeket.

Milyen volt az akkori előadásuk? Milyen volt a szentendrei hőskor?

Nagyon fontosnak tartottam és tartom ezeket az előadásokat. Egy időben vágyam volt, hogy a mostani Malom legyen az előadások helyszíne. Csodálatos lehetett volna, de nem tudtuk megvalósítani. A Fő tér még csendesebb volt abban az időben, mára nagyon megváltozott a hely. Amikor elindult, szerelmes voltam a helybe, az előadásokba. Kultikus ereje van, csomópontja a városnak, a művészek, a turisták találkozási pontja. Nagyon sok emlékezetes előadás született. Íze, hangulata volt az estéknek. Ma már nehezebb ott színházat csinálni.

A Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Tanszékének tanára, tanszékvezetője volt. Mit tanított a hallgatóknak arról, milyen a jó díszlet?

A látványtervező nevet én találtam ki. Akkor sokat harcoltam azért, hogy a végzősök ne csak látványtervezők legyenek, szoros kapcsolatuk legyen az építészettel. A várostervezésnél vonják be őket egy tér látványának megtervezéséhez. Fontos, hogy tudjanak rajzolni. Hogy lássák a teret, annak funkcióját, változásait. Melyek azok a pici pluszok, amelyek tökéletessé teszik a látványt, a díszletet. Mindig úgy kell rajzolni, tervezni, hogy megvalósítható legyen.

Hálát adok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Ha nem lesz meg a lehetőség, már nincs miért élnem. Annyira ebben élek. Szenvedélyem. Rettegek attól, hogy megbetegszem, és nem tudom tovább csinálni. Muszáj, hogy az agyamban állandóan ott legyen a stressz, hogy meg kell oldanom.

 

A zene Isten nyelve
Molnár Levente operaénekes 

Számos ország több színpadán játszotta már a Sevillai borbély Figaróját és a grófot. Mennyiben függ, nem csak a rendezőktől, de az adott ország karakterétől is egy-egy előadás?

Nagyon számít. Sok rendezésben énekeltem már a szerepet, Budapesten, a Covent Gardenben, júniusban  Zürichben lépek fel. A spanyolok például igen kritikusak, nem szeretik a bravúros, játszani is tudó énekeseket, félnek a ripacskodástól. De egy izgalmas rendezésükben játszottam, ahol a főszereplő inkább Berta, nem Figaró volt. KERO szentendrei rendezését nagyon várom, ötletdús ember, igaz show-man, abszolút érzi a színpadot. Az első közös munkánk a Carmen volt, azóta állandó ötletelésben, tervezésben vagyunk. Sokat várok a Sevillai előadástól, melyben a szakma legjobbjai szerepelnek. Külön ízt ad az előadásnak, hogy a párom játssza Rosinát. Nagyok az elvárásaim, több színházba visszük majd az operát. Régi álmom, hogy az opera vidéken is elsőrangú legyen. Bár nagyon kevés időm van a szerep megtanulására, szeretném a legjobban megformálni azt.

Újra kell tanulnia azt a szerepet, amelyet már annyiszor alakított?

Magyarul még sosem énekeltem. Elég érdekes az újrafordított szöveg, az ehhez készülő új dramaturgia.

Bár új a szöveg, a dramaturgia, a huszonöt évvel ezelőtti előadást hozzák vissza, Székely László egykori díszletei között. Párizsban a régi, Giorgio Strehler-rendezte, akkor Solti György által vezényelt előadás későbbi felújított változatában játszott. Számítanak a kiváló elődök? Hogyan él egy régi rendezés évtizedekkel később?

Párizsban, Mozart Figarójában a gróf voltam. Az előadást Solti György emlékére mutatták be újra. Én ezzel ünnepeltem a Solti-évfordulót. Olyan karmestereket hívnak vezényelni, akik ápolják Solti hagyományát. Szuper rendezés, ma is friss, sokáig műsoron szeretnék tartani.

Ha úgy vesszük elő ezeket a régieket, hogy az jól meg van csinálva, átgondolt a szereposztás, brillírozni lehet velük. Mindig van úr és mindig van szolga is. Úgy érzem, Figaró története nagyon aktuális darab.

Milyen magyarként dolgozni a világ legnagyobb színpadain?

Mindig nagyon pozitív tapasztalataim vannak, odafigyelnek, meghallgatnak, ha ötletem, kérésem van. Olyan tehetségesek a magyar zenészek, hogy helyük van bárhol a világban. Közel vagyunk a múlt operajátszásához, de a jövőképhez is. Érdekes színházaink, kiváló mestereink vannak, akik tökéletességre törekednek. Nagyon jó a fogadtatásunk külföldön. Missziónak is érzem magyarként külföldön játszani, ahol beszélek a gyökereimről, a történelmünkről. Szerintem az operajátszás aranykorát éljük, a fiatalok is, úgy látom, lelkes látogatói a műfajnak. Úgy érzem, a Sevillai borbély bizonyíték lesz arra, hogy a magyar virtus milyen érdekes. Vágyaim között szerepel, hogy egyszer én is megrendezzem.

Nagyon sokféle rendezővel dolgozott már. Elnézve vitalitással teli karakterét, energikus színpadi jelenlétét, talán a hagyományos rendezést túllépő alkotókat szeretheti. Milyen előadások állnak magához közelebb?

Rendezőbarát énekes vagyok, szeretem, ha az operában sok a színház. Vannak konzervatívabb rendezők, de ha látom azt, hogy mit miért, elfogadom. Kovalik Balázzsal nagy élmény volt dolgozni, a szakmai munka mellett megtanultam emberként, nem csak énekesként jelen lenni a színpadon. Játszottam a botrányosnak tartott rendező, Calixto Bieito egyik darabjában. Katarzis volt. A zene Isten nyelve. Az opera több mint zene, tanít, nevel, lelket nemesít.

A Figaró művekben játszott szolgát és grófot is. Egy új felkészülésnél rezonál egymásra a két szerep? A maga számára melyik az izgalmasabb figura?

Számomra a hang minősége, karaktere határozza meg a figurák milyenségét. Nagy vágyam, hogy az összes Figarót megcsináljuk egymás után, ahol hol az egyik, hol a másik szerepet éneklem. Mozart és Rossini is kiváló emberábrázoló. Hiába a gróf, a címszerep mégis Figaróé. Brillíroztatják a szolgát, ami az ő idejükben polgárpukkasztásnak számíthatott. Mindegy, mi a szerep, az ember nem bújhat a jelmeze mögé. Lehet rá gyűrűt húzni, kalapot tenni, csak maga marad a szomorúságával, a bosszúságával, érzékenységével, örömével. Ilyen vagyok, aki szeret a maga igazságában élni, és a kosztüm adta lehetőségekben ezer karaktert játszhat el.

Hangilag, technikailag melyik a nagyobb kihívás?

Mozart Figaróját talán nehezebb karakteresen megformálni. Az ő grófja nem kér akkora brillírozást, virtuozitást, míg Rossini Figarója bravúros belcanto. Rossini Figaróját színesebb figurának szokták tartani. Számomra talán az ő borbélya kívánja a legtöbbet, az első megjelenése már egy hatalmas áriával kezdődik, rögtön nagyon oda kell tennie magát az embernek. Mozart figurái a sok recitativóval talán igényesebbek, intelligensebbek.

Feleségével, Mester Viktóriával együtt játszanak a Sevillaiban. Nem az első közös fellépésük. Szeretik a közös fellépéseket?

Mindig nagyon ösztönöz az ő jelenléte. Annyira színpadi lény, minden mozdulatában érzi a színpadot, ami nagyon inspirál. Fontos, hogy olyan kollégákkal dolgozzak, akik inspirálnak.

Nagyon hamar létrejön köztünk a harmónia, tudjuk akárcsak egy jelzéssel is segíteni egymást. Éppen a Kékszakállút próbáltuk, amikor Viki már állapotos volt. Azonnal láttam, hogy valami nem stimmel, s még időben el tudtam kapni, amikor megszédült. Ha két ember ilyen közel áll egymáshoz, ott még nagyobb dolgok jöhetnek létre. Nekem az sem megy, hogy egy-egy szerepre kiugorjak valahova. Kell a ráhangolódás, a többiekkel eltöltött idő, az összeszokás.

A legek színpadain is énekelt, például a Metropolitanben. Ilyen háttérrel más hazajönni? Jobban kell vigyázni, hogy az embernek ne legyen nagy arca?

Nagyon jó itthon lenni, nagyon jó itthon játszani. Ugyanakkor gyakran megkérdeznek, s akkor én őszintén elmondom, amit gondolok. Sokan nem szeretik a szókimondásomat. Annyira imádom a hazámat, hogy a kritikáimmal csak jobbá szeretném tenni. Nem vagyok könnyű helyzetben, sokszor érzem úgy, megmondó-ember lettem, olykor megsértek másokat, mindezt nem akarom, de szeretnék őszinte maradni és segíteni. Számomra a szakma szent, sokat foglalkozom fiatal tehetségekkel, létrehoztam ezért egy egyesületet. Soha nem felejtem, honnan jöttem. Nekem sem volt könnyű az elején. Hálás vagyok Pászti Júliának, aki évekig ingyen tanított. Belém kódolódott, szeretném továbbadni. Harcolok azért, hogy minél több jó operaénekes, jó, minőségi előadások legyenek.

Nagyon várom a szentendrei előadást. A Szentendrei-szigeten, Horányban lakom. Mindennap átmegyek a városon. Van egy kis csónakom, amit a szentendrei kikötőben tartok. Varázs-város. Imádom. Szerelmes vagyok a tájba, mindenbe, ami ott van. Barátaim laknak ott, sokszor vagyunk együtt. Nagyon jó programjai vannak a városnak, ha tehetem, elmegyek rájuk. Fontosnak tartom támogatni a hazai kultúrát. Nincs ma könnyű helyzetben az ország, saját misszióból jobban oda kellene figyelni az országra. A kultúráért harcolni, lenni, azt fényesíteni, beleadni szívet-lelket, az nem rossz dolog.

Marton Éva

 

Gioacchino Rossini: A SEVILLAI BORBÉLY (Il barbiere di Siviglia)
vígopera 2 felvonásban
A Szentendrei Teátrum és a Co-Opera közös produkciója
Szövegét Beaumarchais nyomán Cesare Sterbini írta, Galambos Attila fordította

Az előadás hossza: 3 óra, két felvonásban
Belépőjegy: 3800 – 10000 Ft

Esőnap: július 30., 31.

Jegyvásárlás: http://szentendreiteatrum.jegy.hu/program/a-sevillai-borbely-81815