Attilám, sok minden kavarog a fejemben, megkísérlem összefoglalni, mit is jelentettél te nekem, nekünk.
Ismeretségünk régen, még az én általános iskolás koromban kezdődött. Ifivezető vagy valami ilyesmi voltál. Te voltál a nagymenő, akire a kis pisisek felnéztek. Ez a hét évnyi korkülönbségnek is betudható, mindenesetre jófejnek tartottunk. Aztán sokáig nem történt semmi a kapcsolatunkban. Felcseperedtem, nősülés előtt álltam, s mint régi szentendrei, igyekeztem Szentendrére terelni az esküvő körüli helyszíneket, eseményeket, így kerültem a Korona étteremhez, mint oly sokan mások is. Akkoriban nem jártunk ugyan oda, de nagyon kellemes meglepetést szereztél hozzáállásoddal, indokolatlan korrektségeddel, melynek köszönhetően kiválóan sikerült a lagzi 1999 júniusában. Ezután csak köszöngettünk egymásnak, hello, szia. Aztán, mint a házasodás, nősülés szerencsés velejárója, apa lettem, de te is. Gyermekeink egyidősek s egysulibajárósak lévén összebarátkoztak, s hogy hogy nem, mi is. 2008-ban kezdődött hát ez az utazás. Én pont úgy voltam veled, mint mindazok, akik csak a szóbeszédek révén ismertek: titokzatos, fura figura, aki nem átlagosan éli szentendrei életét a Fő téri Korona étterem helytartójaként.
Hát persze, hogy sokat beszélgettünk, akár németül is, amiben Attila igen jártas volt. Én is imádok beszélni, nehezen viselem a csendes egymás mellett üléseket. Attila igazi kalandor volt, olyan, a világ különböző helyein játszódó sztorikat mesélt, hogy csak ámultunk, bámultunk. Mindezt anno a háza vagy a Korona teraszán, hol kisebb, hol nagyobb társaságban, természetesen némi borral lekísérve. Régi szentendrei helyszínek emlékei, Custeau, Noémi hajóbár, Danubius, Dalmát pince, Kedves stb, sorra idézték a múlt élménytortájának közösen elfogyasztott szeleteit. Egyre inkább kirajzolódott az addig elképzeltektől jelentősen eltérő kép: Atesz igazán humoros, nagyvonalú, jószívű ember. Igen, sokan szerették őt, korra, nemre, felekezetre való tekintet nélkül.
Nagyvonalúsága messze földön híres volt. Ki élt, ki visszaélt ezzel. Olyan tűz volt benne, amire joggal lehetett irigy az ember: olyan dolgokat próbált ki életében, amire sokan vágyunk, de bizonyos morális és anyagi gátak miatt képtelenek vagyunk megélni ezeket. A szerencséseknek akár az is megadatott, hogy a Korona teraszán, nyári melegben, cigányzenével kísért, kicsit átdolgozott szövegű, Attila-klasszik előadást élvezhessék. Ezt jókedvében bármikor előadta. Mintha visszatértünk volna a Krúdy féle világba: szólt a nóta, folyt a bor, anekdoták, finom falatok, hajnalig. Égette a gyertyát rendesen, mindkét vége felől. Persze, hogy szélsőséges volt: amikor kellett gondoskodó szülő, apa, máskor viszont szólt a rákendroll. A sport nem volt az erőssége: egyszer sikerült rávennem, hogy jöjjön ki velem biciklivel Leányfalura. Sokáig szidott érte.
Akármennyire is megosztó személyiség volt Attila, Attila Grande, tények sora bizonyítja, mennyit tett a lakóhelyéért, annak kultúrájáért, az itt élő művészekért. Nem mélyen szántó gondolatokat puffogtatott, hanem olyan „egyszerű” dolgokat tett, mint kiállítások, megnyitók, Vajda Lajos Stúdió, Fényfőtér, szentendrei művészek támogatása, karácsonyi gyertyagyújtáson ingyen pogácsa, forraltbor főzés stb. Persze, mondták sokan, „megteheti, van pénze”: igen, helyesen gondolták, volt pénze, de ő meg is tette. A Szentendre Város Mecénása díj 2006-ban tehát nem a véletlen műve.
Betegsége, érzésem szerint, mintegy 4-6 éve kezdődhetett. Műtét, gyógyszeres kezelés nem jártak sikerrel. Ez azt eredményezte, hogy az utóbbi egy évben szinte teljesen elzárkózott a világ zajától, nagy ritkán láttatta magát. December 31-én még egyszer, utoljára szólt
a „rákendroll”, de ezúttal végleg kihunytak a fények.
Attilám, „emberségről példát, vitézségről formát”* sokunknak mutattál. Azt már nem tudhatjuk, milyen lett volna nélküled, de tudjuk, milyen volt veled. Nekünk hiányozni fogsz, amíg itt tartjuk a frontot nélküled. ISTEN VELED!

Barátod, Kecske

*Balassi Bálint: Egy katonaének