2016. január 15., 16:07
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Január 14-én tartották az Egres úti óvoda ünnepélyes átadóját, bár az épületet már pár nappal korábban birtokba vették a gyerekek. Az eseményen részt vett Vitályos Eszter EU-fejlesztésekért felelős államtitkár, Verseghi-Nagy Miklós polgármester, Gyürk Dorottya, Petricskó Zoltán és dr. Török Balázs alpolgármesterek, dr. Dietz Ferenc korábbi polgármester, Hajnal Szilvia óvodaigazgató és Nagyné Földi Anett tagóvoda-vezető.

A polgármester beszédében kiemelte, hogy kevés örömtelibb feladata lehet egy városvezetőnek, mint hogy óvodát építsen és adjon át. Mint mondta, Szentendre gyarapodó város, sok a fiatal, a gyermekek száma az országos átlagot messze meghaladja. Az óvodaprojekt 2013-ban indult, akkor született meg a döntés az EU-támogatásról, 2014 szeptemberében tették le az alapkövet, ma pedig a gyerekek már birtokba is vették a város nyolcadik tagóvodáját, amely száz gyermek befogadására alkalmas. Jelenleg 36 gyermek jár ide, szeptembertől tervezik a teljes létszámmal való üzemeltetést.

Beszédét Böjte Csaba gondolatával fejezte be, aki szerint az a legfontosabb, hogy a gyerekek jókedvűek legyenek, ezért ő is azt kívánja, hogy a gyerekek örömben, derűben éljenek és játszanak itt, hiszen a feltételek adottak: szép, korszerű és mindent igényt kielégítő az óvodaépület.

Vitályos Eszter államtitkár a miniszterelnök szavait idézte, aki szerint az óvoda az alapja az oktatási rendszernek. Ő is, mint óvodás kislány édesanyja, tudja, milyen fontos a szép és inspiráló környezet, ahol a gyerekek jól érzik magukat. Most újabb ilyen hellyel gazdagodott a város, a térség, az ország. A kormány számára kiemelten fontos a családok támogatása, melyre több milliárd forintos forrást biztosítanak. Ebbe a bölcsőde- és óvodaépítésen kívül beletartoznak az ingyenes gyerekétkeztetés, a családi adókedvezmények, az otthonteremtési kedvezmények.

Hajnal Szilvia óvodavezető megköszönte a városvezetésnek, hogy legszebb álmukat teljesítették, amellyel két problémát oldhatnak meg egyszerre: egyrészt nem kell évente mintegy 50-60 gyermeket visszautasítani, másrészt a többi óvodában is tudják csökkenteni a gyereklétszámot.

Nagyné Földi Anett tagóvoda-vezető elmondta, hogy az új óvoda programjában a zene áll az első helyen, amelybe beletartozik a népzene, a komolyzene és a kortárs zene is. Mindent ennek rendelnek alá, és ehhez sok zenei eszköz áll a rendelkezésükre.

Az ünnepség zárásaként Vitályos Eszter átadta Hajnal Szilviának az óvoda díszkulcsát, amely – utalva az óvoda programjára – violinkulcsot ábrázolt.

 

Dr. Dragon Pál sajnos már nem érhette meg az óvoda átadását, pedig, mint a körzet képviselője, ő vetette fel elsőként egy óvoda építésének szükségességét, melyet a programjába is bevett. Évtizedeken keresztül napirenden tartotta az építés szükségességét, és lobbizott a megvalósításáért.

DSC_0445-1 DSC_0446-1 DSC_0447-1 DSC_0450-1 DSC_0465 DSC_0477 DSC_0486 DSC_0493 DSC_0504 DSC_0515 DSC_0517 DSC_0520