2017. április 26., 10:43
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.
In memoriam Deim Pál címmel nyílt kiállítás a MANK – Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. Galériában (szentendrei nevén: Régi művésztelep), 2017. április 25-én. A megnyitón köszöntőt mondott Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester, a kiállítást Bukta Imre képzőművész nyitotta meg.
Mitől lesz jó egy in memoriam kiállítás? Deim Pált tisztelik és szeretik a mai napig. Ennek ékes bizonyítéka volt, hogy az emléktárlat megnyitója minden képzeletet felülmúló érdeklődés mellett zajlott, a műveken keresztül pedig a tisztelők, pályatársak, barátok úgy érezhették, kicsit ismét találkoztak ezzel a rendkívüli emberrel. Hiszen Pali bácsi személyisége az akár újonnan megismert beszélgetőtársat is azonnal magával ragadta közvetlenségével, szeretetével, jóakarásával. Jelleme képzőművészeti leképeződése pedig fraktálként hozott létre olyan életművet, amely előtt (egyebek mellett) Kossuth-díjjal, Nemzet művésze címmel tisztelgett az ország.
A képzőművész a túlvilágról a képei által ugyanazt a nyelvet beszéli, mint életében, a befogadó számára a mű az alkotótól elkülönül, de gondolatai ugyanúgy megértésre találnak. A kurátori munkát dicséret illeti, a kiállítás remek, Deim Pállal „találkozni” jó, a tárlat május 21-ig megtekinthető.
Orgoványi Krisztián