2017. augusztus 6., 07:45
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Góliát Vízisport Egyesület már régóta állomása a Pilisi Tekerő kerékpáros kalandtúrának, így nem meglepő, hogy idén is részt vesznek a rendezvény lebonyolításában.

Az egyesület 1997-ben alakult meg azzal a céllal, hogy a szentendrei ifjúsággal megismertessék az evezős sportokat, valamint egyúttal pezsgő vízi életet teremtsenek a Dunának ezen a szakaszán. Az évek alatt számos helyi iskolával jó kapcsolatot sikerült kialakítaniuk, sokszor járnak hozzájuk osztályok, hogy vízi testnevelés órán vegyenek részt.  Az egyesület annyira sikeressé vált, hogy már az ország több pontjáról is fogadtak iskolás, erdei iskolás csoportokat, hogy egy osztálykirándulás keretein belül megismerhessék a csodás szentendrei Duna szakaszt, és a közös evezés csapatépítő erejét. Az Góliát Egyesület nem csak táboroztat, hanem rendszeres edzéseket is tart, kicsiknek és nagyoknak, fiataloknak és idősebbeknek is, mindenkit szívesen várnak, akik kedvelik a kajak-kenu sportokat és a szemkápráztató dunakanyari vízi környezetet, és azt a különleges hangulatot, amelyet csak a folyón evezve érezhet az ember.

Aki részt vesz idén a Pilisi Tekerő  45 km-es Kalandos Tekerő névre keresztelt útvonalán, az megismerkedhet a Góliát Vízisport Egyesület csapatával, sőt egy izgalmas feladaton is részt vehet, amely során még a Dunára is ki kell merészkedni. Úgyhogy rajta, aki szereti a kihívásokat irány a Kalandos Tekerő utolsó előtti állomása, frissítsék fel magukat a cél előtt egy jó kis evezéssel, hogy aztán újult erővel tekerhessenek tovább a cél felé! Találkozunk szeptemberben!

Minden a IX. Pilisi Tekerőről: https://szentendre.hu/ix-pilisi-tekero-a-kerekparos-kalandtura-2017/