2017. február 22., 17:34
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Évtizedes lemaradással küzd Szentendre úthálózata, járdái tekintetében. E téren van leginkább szükség fejlesztésre, és erre dolgozta ki a város a Járható Szentendréért programot.

Verseghi-Nagy Miklós polgármester a februári képviselő-testületi ülésre készítette elő a Járható Szentendréért Programot, miután a Gazdasági Kabinet arról tájékoztatta a várost, hogy a kormány 2,9 milliárd forint központi költségvetési támogatást biztosít Szentendre számára. Ezzel az Aquapalace Kft. lízingtartozása fedezetéül szolgáló óvadéki betét felhasználhatóvá válik. A polgármester szerint az infrastrukturális beruházási program az óvadéki betétből felszabaduló mintegy 1 milliárd forintnál lényegesen többe kerül, azonban a program egyes elemei minden év költségvetésének a részét képezik majd, tehát a konkrét beruházás konkrét fedezetét nem az előterjesztése, hanem az éves költségvetési rendeletek fogják megteremteni.

„Járható Szentendréért elnevezéssel indítottuk útjára azt a programot, amely minden évben több mint 300 millió forint fejlesztést irányoz elő Szentendre város útjainak, járdáinak, vízelvezetésének fejlesztésére. Ez az a terület, ahol a legnagyobb szükség és a legnagyobb igény van az előrelépésre, illetve a több évtizedes lemaradásnak a behozatalára.” – mondta Verseghi-Nagy Miklós polgármester.

A Járható Szentendréért program két fő elemből áll: egyrészt az utak fejlesztéséből, másrészt egy útstabilizációs programból, amely a szilárd burkolattal nem rendelkező földutak minőségének javítását célozza.

„A kettő együtt ebben az évben közel 400 millió forint, az ötéves programban ez egy 1,6 milliárdos fejlesztést irányoz elő.”

Az önkormányzat meghatározta, melyek azok az utak, amelyekre első körben fog kiterjedni a Járható Szentendréért program.

„Természetesen a későbbiekben további utak is bekerülhetnek, de ez az az 1,6 milliárd, ami első lépésben megvalósul, ez ugye több,  mint az az óvadéki betét, ami hiteltartozásból felszabadul, tehát a város saját költségvetéséből, saját fejlesztési forrásaiból is hozzátesz, hogy ezt a programot meg tudja valósítani.” – fogalmazott a polgármester.