2016. december 13., 17:02
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

November 26-27. között immár 7. alkalommal került megrendezésre a Vizes Nyolcas Uszoda hagyományos úszóversenye, a V-8 Kupa Integrált Úszóverseny, melyen igazolt és amatőr sportolók vehettek részt. Ennek kapcsán Drégely Miklóssal, a létesítmény igazgatójával beszélgettünk.

A verseny fő célja, hogy a helyi és a kistérségbe tartozó gyermekek és felnőttek felmérhessék tudásukat, motiváljuk őket az egészséges és sportos életmódra, valamint elősegítsük a fogyatékkal élők elfogadását, társadalomba való beilleszkedésüket. A legfontosabb azonban mégiscsak az, hogy mindenki jól érezze magát, és kellemes emlékkel távozzon. Ezért az eddigi gyakorlattól eltérően a leigazolt úszó-, triatlonos- és vízilabda versenyzők versenyen kívül álltak rajthoz, ezzel is szabad teret engedve az amatőröknek.

A versenyen közel háromszázan vettek részt, közülük harminc fogyatékkal élő. Nagyon örülünk ennek a számnak, ugyanis az idei évben nagy hangsúlyt fektettünk az integráció megvalósítására.

Nagyon köszönjük a segítséget a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium tanulóinak, akik önkéntes munkájukkal járultak hozzá a kezdeti technikai nehézségek ellenére a verseny lebonyolításához, valamint a Magyar Úszó Szövetségnek, a Magyar Triatlon Szövetségnek és a Magyar Vízilabda Szövetségnek az együttműködésért. Végül, de nem utolsósorban köszönjük szponzorainknak a sok-sok értékes ajándékot, melyek minden gyermek és felnőtt számára örömet szereztek.

Vasárnap zajlott a „manók versenye”, melynek főszervezője Mattesz Csilla, a Vízipók Egyesület elnöke és csapata volt. A versenyen 56 óvodás indult. A vándorserleget az összetett versenyben legjobban szereplő Barcsay Jenő Általános Iskola nyerte.

 

Szponzoraink: Avon Cosmetics Hungary Kft., Dark Sun Szolárium Stúdió, Fülöp Zsolt, Hoppá Grafikai Stúdió Kft., Ivancsics Ilona és Színtársai, KÓPÉ UVSE, Lyreco, Manta Swim Kft., Oxxo Racing Team, Pólóbár, Postáslido Sportcentrum, Skanzen, Unix Autó Kft., Vízipók SE.