2017. február 28., 12:11
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A vízi sportok népszerűsége érzékelhetően nő, egyre több kajakozót-kenuzót látni a hazai vizeken, és ami örvendetes, nagyon sok fiatalt. Sokan télen sem zárják be kajakjaikat a csónakházba, hanem zord időben is lapátolnak. Persze, a megszállottságon és hidegtűrő képességen kívül ehhez megfelelő, evezhető folyó, patak is szükségeltetik.

Nem kell azonban fanatikus kajakosnak-kenusnak lennünk ahhoz, hogy egy-egy napra kipróbáljuk a téli lapátolást. Elég, ha itt az év vége, a szilveszter – és természetesen jégmentes a Duna – hogy a bátrabb kenust kicsalja a vízre. De ha még ettől is különlegesebb kalandra vágyunk – Magyarországon van erre egy jó lehetőség: az egész évben meleg vízű Hévízi-patak, amely csak a legalsó szakaszon – és ott is csak a part szegélyében – és csak a legvadabb, leghidegebb teleken fagy be, ezért kiváló vízitúra útvonal a téli hónapokban is.

De figyelem! A vízitúra még a nyári időszakban is „veszélyes üzemnek” számít, hát még a téli viszonylatban!

A Hévízi-patak a Hévízi-tó vízkészletét vezeti le a Zala folyón keresztül a Balatonba – mivel a tavat tápláló forrásoknak jelentős vízhozamuk van, igen gyorsan, néhány nap alatt teljesen kicserélődik a tó vízkészlete. A víz egy 8-12 m szélességű csatornán keresztül folyik ki a tóból és közel 12 km megtétele után a Zala-folyóba torkollik. A Hévízi-tóból kilépő melegvíz egyedi életkörülményeket teremt a csatornában, ami mind Magyarország, mind Európa-szerte egyedülálló. A trópusi folyókra emlékeztető növényflórát rendkívül gazdag halfauna egészíti ki, mely a környékbeli horgászok és vízitúrázók kedvelt célpontjává teszi a csatornát, mivel a patak kedvező és állandó vízhőmérséklete révén a halak télen sem vermelnek el, illetve egész évben evezhető a patak. S mint megtudtuk, van itt minden: keszeg, kárász, ponty is, kicsi is, nagy is! A víz sosem fagy be teljesen – csak az alsó szakaszon, de ott is csak a partmentén. A Hévízi-patak csakis télen érdekes – egyébként bármikor evezhető – hiszen maga a víz csendes, szinte alig csordogál, mélysége sem rejt magában izgalmakat…

Hogy mi benne a kuriózum?

Havas tájban, lassú folyású, melegen gőzölgő patakon, a vízen ringatózó tündérrózsákat kerülgetve, felröppenő vízimadarak hangjának ütemére húzhatod az evezőt – és hallgathatod a csend hangját!

A látvány, az evezős érzés már önmagában misztikus látványt nyújt, amikor a partot 10-20 cm-es hó borítja, a levegő hőmérséklete akár messze 0°C alatti, a patak felett sejtelmes páraréteg ülepszik meg, és az evezés során csak a lassan folydogáló víz hangját, esetleg egy-egy tavaszt váró-érző madár hangját halljuk. A felső szakaszon található sűrű, helyenként túlburjánzó vízi-növényzet nem tart sokáig: a levegő hőmérsékletének következtében a víz hőfoka a távolsággal arányosan csökken, és észrevétlenül kezd átváltani a dús növényzetű zöld az elszáradt, letöredezett nádcsonkokra.  A patakmeder szinte kitisztul, a hatalmas, szétterülő zöld növényi szigetek – amelyekre rászaladva, hírtelen lecsökken a hajó egyébként sem hatalmas sebessége – eltűnnek, csak az elfáradt-bedőlt fák és az előző évi nádcsonk maradványok kísérik utunkat. A Hévízi-patak jelenleg a legjobb, és az egyetlen igazi hazai téli vízitúra útvonal, minden engedély nélkül az év bármely időszakában evezhető. Nemzeti parki engedéllyel – néhány átemeléssel – el lehet jutni a Zaláig, vagy akár a Kis-Balatonig is – de mivel szigorúan védett természetvédelmi terület, erre nagyon ritkán adnak engedélyt.

A tavi kifolyásnál még 24-26°C gőzölgő vízben meg is mártózhatunk az evezés előtt, találkozhatunk akár szárcsákkal, hattyúkkal is, de a tavirózsák, vízi liliomok látványa is csodálatos. És ha már elindultunk, az evezést csak egy helyen nehezíti zsilip az indulástól mintegy 1,5 km után, az erős jobb kanyarban hírtelen tűnik elénk a beton monstrum. A valamikor használatos, szebb időket megélt zsilipmaradvány keskeny kapuja gyakorlott evezősöknek nem okoz különösebb gondot. Akkor kell nagyobb figyelmet fordítani a kapun való átcsúszáshoz, ha viszonylag alacsony a víz, mert ilyenkor egy 30 – 40 cm-es lépcsőn zuhog alá a víz, és lassú tempónál a hajó fara könnyen felülhet, a legkisebb oldalsó billenésre is borul a hajó. Félősebbek, óvatosabbak a jobb parton kiszállhatnak, átemelni mintegy 15-20 métert kell. A patakon hosszú, több száz méteres egyenes szakaszok követik egymást, 4 – 5 híd keresztezi a medret. Viszonylagos magasabb vízállásnál ezekre érdemes figyelni.   Nem sokkal a zsilipes kettős kanyar után egy hídhoz érkezünk, amely alatt különösen óvatosan kell áthaladni, mert magasabb vízállásnál – ami az előző beton-zsilipnél hasznos volt – itt kellemetlenséget tud okozni a híd mellé, és azzal párhuzamosan fektetett nagy átmérőjű cső. A cső átvezetése olyan alacsony, hogy az áthaladáshoz – magasabb vízállás esetén – egyetlen lehetséges megoldás kínálkozik: teljesen előre hajolni – és nem oldalra – vagy végső esetben leülni a hajó fenekére, és várni, hogy a víz sodrása szép lassan átvigyen a híd túloldalára.

A következő – félköríves kiképzésű – híd alatti áthaladásnál csak az a lényeges szempont, hogy a vízfolyás középen haladjunk. Csapadékosabb idő esetén több oldalsó, zsilippel szabályozott befolyásnál is hatalmas robajjal és víztömeggel zubog be a víz, a hírtelen sodorváltás könnyen a szemközti part felé nyomja a hajót. Nem beszélve arról, hogy ezek a befolyó vizek hatalmas habos folyamként terülnek szét a csatornában, ami nem igazán kellemes látvány.

És mit hoznak ezek a vizek, ki tudja? Az eddig tiszta, átlátszó víz sárgás-barnás folyammá változik, ez a fehér evezőtoll vízbemártásánál tűnik feltűnően elő.

Egyes években hatalmas hínárszerű, zöld hosszú levélzetű, sűrű növényzet fejlődik és 5-10 méter hosszban torlódik fel a patak teljes szélességben. Az ezen való áthaladás igazi „össznépi” nekigyűrkőzést jelent minden evezősnek – szinte megfogja a hajót. Egy-egy évben az alsó szakaszon még ettől is nehezebb áthaladást igénylő képződmény nehezíti – illetve teszi lehetetlenné az áthaladást – csak itt valamilyen ismeretlen, sárgászöld színű, békalencseszerű, teljesen összeállt, keményre „cementálódott” képződmény teszi lehetetlenné az áthaladást – az evezőt sem lehet átszúrni rajta – és akik ezt figyelmen kívül hagyják, megszenvednek a lejutástól.

Az utolsó 2-3 kilométeren baloldalról erdősáv kíséri a patakot, amely néhány helyen kisebb-nagyobb kellemetlenséget okozhat. Néhány helyen a kidőlt fák mederbe beesett lomkoronáját kell kerülgetni rövid „S” kanyarokkal, vagy éppen – ha egy nagyobb fa dőlt a mederbe – akkor a vastagabb ágakon kell átvezetni a hajót. Ez éppen könnyebb, vagy nehezebb feladatnak tűnhet, attól függően, hogy mekkora a hajó terhelése.  Nagyobb terhelés esetén bizony „küzdeni” kell, hogy a hajó átcsússzon ezeken.

Nekünk február egyik hétvégi szombatja annak ellenére, hogy Budapesttől Siófokig a sűrű köd miatt kicsi volt a látótávolság – Keszthely-Hévíz meghozta a csodás napsütést, ismét egy kellemes, élvezetes napban volt részünk!

Köszönjük a szervezőknek, a résztvevő túratársaknak!

Beck László

„HÓD” Honismereti Túraegylet

MTE Szentendrei Osztály