2018. november 8., 19:19
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 5 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Biztató eredményekkel zárult Verseghi-Nagy Miklós polgármester és a BKK Zrt. vezérigazgatója között zajló egyeztetés a HÉV-vonalakon bevezetett új jegyvásárlási szabályok ügyében. Mint a tárgyaláson elhangzott, a Budapesti Közlekedési Központ olyan fejlesztéseket készít elő, melyekkel a HÉV-jegyek és bérletek vásárlása könnyebbé, gyorsabbá válik. 

A HÉV jegyvásárlási lehetőségeinek bővítéséről tárgyalt hétfőn a Budapesti Közlekedési Központ székhelyén Verseghi-Nagy Miklós polgármester, akit az BKK Zrt. vezérigazgatója, dr. Dabóczi Kálmán fogadott.

A megbeszélésen Verseghi-Nagy Miklós tolmácsolta a szentendrei HÉV utasainak hozzá érkezett, jegyvásárlással kapcsolatos kéréseit, panaszait, és a városvezetés ezek alapján alkotott javaslatait.

Dr. Dabóczi Kálmán vezérigazgató elmondta, hogy a BKK nyitott a jegyvásárlási lehetőségek bővítésére. A vállalat elkötelezett a legmodernebb telekommunikációs eszközök alkalmazása tekintetében, erre folyamatban vannak az előkészületek, a fejlesztések forgatókönyve már készül. Ez azt is jelenti, hogy – amint azt sokan kérték – a BKK nem zárkózik el az applikációs jegyértékesítéstől a HÉV vonalakra, de ennek megvalósítása az üzemeltető MÁV-HÉV Nzrt-vel történő egyeztetést és informatikai fejlesztést igényel. A vezérigazgató úgy fogalmazott: a BKK örömmel fogadja és technológiai-informatikai fejlesztésekkel igyekszik kiszolgálni a megnövekedett utasérdeklődést.

A megbeszélésen részt vett dr. Kormányos László kereskedelmi igazgató is, aki beszámolt az új jegyvásárlási szabályok bevezetése után tapasztaltakról és a közeljövő terveiről.

2018. szeptember 1-jétől, a MÁV-HÉV által bevezetett üzletszabályzat-módosítás eredményeképpen, új jegyvásárlási szabályok léptek életbe a HÉV-vonalakon: a Budapest közigazgatási határán kívüli megállókban csak előre megváltott kiegészítő jeggyel vagy bérlettel lehet felszállni a szerelvényekre. Aki ezt elmulasztja, a vonaton csak pótdíj fizetése mellett vásárolhat kiegészítő jegyet. Olyan, közigazgatási határon kívül eső megállónál felszállva, ahol nincs pénztár vagy jegy- és bérletkiadó automata, továbbra is pótdíjazás nélkül lehet megvenni a jegyet a HÉV-en (https://bkk.hu/2018/08/uj-jegyvasarlasi-szabalyok-hev-vonalakon-szeptembertol/).
Az utazási szabály megváltozására a MÁV és a BKK minden rendelkezésére álló módon és kommunikációs felületen – sajtóközleményben, a társaságok honlapján, a közösségi médiában, élőszavas helyszíni, illetve a járműveken elhangzó hangos utastájékoztatással, szórólapokon, plakátokon – felhívta és folyamatosan felhívja a figyelmet. Az új szabály szeptember 1-jei hatályba lépésétől szeptember végéig türelmi időszakot alkalmaztak; mely időszak alatt az ellenőrök még nem szabtak ki pótdíjat, de már felhívták a figyelmet az elővételi jegyvásárlás kötelezettségére.

Mint a kereskedelmi igazgató elmondta, a jegyvásárlási szabályok változása után jelentősen nőtt a bérletet, jegyet váltók száma, ezzel az automatákra jutó terhelés is. Ugyanakkor érzékelhető, hogy az elmúlt hetekben sokan kitapasztalták az automaták használatát, a kezdetben hosszú sorok rövidebbé váltak, a jegyvásárlásnál csökkent a várakozási idő. Ez az automatáknál folyamatosan jelenlévő segítő alkalmazottaknak és diákmunkásoknak is köszönhető. Szentendrén a korábbi két automata mellett telepítettek még egyet, továbbá Pomázon is telepítésre került további egy automata.

A bérletváltások szokásos idején, hó elején, és hó közben, az utasforgalmi csúcsidőszakokban mindkét kiemelt forgalmú állomáson még a felszállás előtt, jegyellenőröknél is lehet jegyeket vásárolni. Az ilyenkor megnövekedő forgalom kezelésére Szentendre és Pomáz között az aktuális igényekhez alkalmazkodva a BKK mobil jegyértékesítési pontja is segíti az utasok kiszolgálását.

Megjegyezte, hogy az utasok is tehetnek azért, hogy ne legyen hosszas várakozás az automatáknál: jegyet elővételben több nappal későbbre is lehet váltani, a bérletet pedig érdemes nem a reggeli csúcsforgalomban, hanem egy másik időpontban megvenni.

A HÉV jegyek és bérletek elővételben történő megvásárlására a BKK Budapesten és az agglomerációban telepített több mint 360 db jegykiadó automatáján, továbbá a személyes értékesítési pontokon is van lehetőség. A BKK www.bkk.hu/pontkereso címen elérhető térképes értékesítésipont-keresőjében akár helyszínre, akár nyitvatartási időre is keresve könnyen, gyorsan megtalálható a legközelebbi ügyfélközpont, pénztár vagy automata.

„Tapasztalataink azt mutatják, hogy egyre több ügyfelünk veszi igénybe az elővételi lehetőséget, mely szintén hozzájárul a HÉV állomásokon csúcsidőszakban tapasztalható vásárlási igények csökkenéséhez” – mondta a kereskedelmi igazgató. Dr. Kormányos László beszámolt arról, hogy a BKK és a jegykiadó automatákat üzemeltető partnere kiemelt figyelemmel kezeli a HÉV mentén telepített automaták üzemkészségének biztosítását, az esetleges meghibásodások gyors elhárítását, továbbá az elmúlt időszak tapasztalatai alapján már azonosította és specifikálta azokat az automata fejlesztési irányokat, melyek megvalósításával a HÉV-jegyek és bérletek vásárlása könnyebbé, gyorsabbá válik az ügyfelek részére.

A fejlesztési célkitűzések kitérnek a menürendszer olyan módosítására, amely az új felhasználók számára átláthatóbbá, egyszerűbbé teszik a HÉV jegyek vásárlását, továbbá lehetővé teszi a HÉV kiegészítő jegyek esetében az egy tranzakcióban vásárolható díjtermékek számának növelését, hozzájárulva a csoportos jegyvásárlás megkönnyítéséhez.

A szállítóval specifikálásra került egy ún. dinamikus gyorsmenü struktúra kialakítását célzó fejlesztés is, amely egy-egy TVM esetében a leggyakrabban vásárolt díjtermékek főképernyőn történő megjelenítését teszi majd lehetővé.

A fejlesztések megvalósítása során a BKK arra törekszik, hogy a fenti megoldási lehetőségek közül a rövid távon bevezethető megoldások a lehető leghamarabb bevezetésre kerüljenek.