2016. július 21., 10:17
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Nyár derekán, 2016. július 23-24-én ismét Ister napok lesznek Szentendrén! A Duna, azaz – ógörög vagy kelta eredetű nevén – az  Ister a hétvége főszereplője. A Duna-korzón, a Duna-parton és a Duna hullámain egész nap érdekes programok várnak mindenkit!

Szombaton délelőtt ünnepi felvonulással nyitja meg kapuit a kétnapos rendezvény. Maga Ister királynő fogadja a köszöntéseket, s a nap színpadi gyerek-előadásokkal, jelmezversennyel, koncertekkel, népzenei és világzenei produkciókkal folytatódik. Az egész napos programok között mindenki talál kedvére valót: lehet választani a kreatív, kézműves programok, az utcaszínházi műsorok közül, de stílusosan a horgászat is szinte kötelező az Ister napokon! A tavalyi nagy siker nyomán városunk nemzetiségei is bemutatkoznak, megismerhetjük kulturális hagyományaikat. A színpadon fellép a lengyelországi Koliba ifjúsági tánc- és énekegyüttes.

Délután a Trambulin színház újra színpadra lép, koncertet ad a Babra Zenekar és a Bagossy Brothers Company. A Dunán vízisport-programokat láthatunk a Vadkacsa egyesület és a Kenutura.com jóvoltából, a Kacsakőnél kőfestésre várnak mindenkit.

esti dunapart_paraszkaygy

Este, 21:30-tól a páratlan hangulatú gyertyaúsztatásban gyönyörködhetünk: a korzón a kandeláberek fénye elhalványodik, s a Dunán megannyi fényes, imbolygó gyertyaláng úszik le méltóságteljesen a zene ritmusára.

 

 

 

 

Vasárnap folytatódnak a családi programok, lesz bohócműsor, jelmezverseny, vásári komédia. Délután görög táncház és az Ister Quartett varázsol hamisítatlan mediterrán hangulatot Szentendrére. A programokat Góbé Zenekar koncertje, utcabál, tánc zárja.

góbé
Góbé Zenekar

Részletes program:

https://www.facebook.com/events/536409189877004/

Layout 1