2017. augusztus 7., 12:34
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Szentendre Nemzetközi Kapcsolatainak Egyesülete idén is részt vett az Európai Népek Fesztiválján. Az EPF ez évi helyszíne a közel 2000 kilométerre fekvő franciaországi kisváros, La Châtaigneraie volt. A szentendrei csapat 34 fős delegációval képviselte magát a nagyszabású, tíznapos rendezvényen.

A European Peoples’ Festival 1992 óta létezik, célja, hogy az európai nemzetek kisvárosainak lakói a különböző kulturális- és sportesemények által közelebb kerüljenek egymáshoz, megismerjék egymás szokásait, hagyományait, baráti kapcsolatokat alakítsanak ki. A résztvevők több napon át élvezhetik a nemzetközi környezet adta előnyöket, fiatalok, idősek egyaránt megtalálják a maguknak való programot, társaságot.

Az idei fesztivál megszervezése hatalmas erőfeszítéssel járt a francia szervezők részéről. Ahhoz, hogy a megfelelő biztonságot és ellátást tudják biztosítani a több mint 500 résztvevőnek, tíz kisváros polgármestere fogott össze, és támogatta anyagilag a szervezésre megbízott civil egyesületet. Példátlan összefogásnak lehettünk tanúi.

A hagyományoknak megfelelően a francia szervezők is megadták a fesztivál mottóját: „Happiness”, vagyis a Boldogság. Az örömöt. a boldogságot kellett megjeleníteni a különböző kulturális előadások során. Előkelő helyezéseket zsebelt be a magyar delegáció, a második, harmadik, negyedik és az ötödik helyet is magunknak tudhatjuk. A sportversenyek összesítése után a végeredményben a 6. helyet szereztük meg. A kis létszámú, 34 fős szentendrei csapat büszke lehet a helyezésére, amit a 60 fős, professzionális sportolókkal érkezett csapatokkal szemben ért el.

Mint minden évben, most is a fő téren, a színpad körül építették fel a „Eurovillage” nevezetű kis fabódékat, ahol az országok mutatkozhattak be, árulhatták a termékeiket. Idén is bebizonyosodott, hogy a magyar standnak igen színes a termékpalettája. A legtöbb fesztiválrésztvevő tavalyról emlékezett a különleges „Hungarian schnaps”, vagyis a pálinka ízvilágára, és előszeretettel, boldogan kóstolgatták a barack- és szilvakínálatot.

A fesztivál során mindig biztosítanak a résztvevőknek egy szabad napot, hogy a jelenlévők jobban megismerhessék az adott ország nevezetességeit, látnivalóit. Idén a magyar csapat az Atlanti-óceánt látogatta meg. A kezdeti esős idő ellenére mindenki remekül érezte magát, a bátrabbak meg is mártóztak az óceán különleges, sós vízében.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani Egyesületünk elnökének, Jolanda Willemsenek, aki vezetett minket, és megszervezte a részvételt. Köszönet jár Szentendre Város Önkormányzatának, az egyesület pályázati hozzájárulásnak, valamint köszönet jár minden kereskedőnek, kézművesnek, aki termékével hozzájárult ahhoz, hogy a magyar stand sikeres legyen. Ugyancsak köszönet jár mind a 34 résztvevőnek, amiért ilyen kitartóan képviselték a városunkat.

Boldogsággal telve, újabb lendülettel készülünk a jövő évi fesztiválra. Irány Litvánia!

 

Kecskés Fanni

SZNKE-vezetőség