2015. május 29., 15:03
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 9 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Szentendre Város Önkormányzata Hősök Napi ünnepi megemlékezést és koszorúzást rendezett 2015. május 29-én, a Hősi Emlékmű előtt. 112 hősi halált halt szentendrei neve sorakozik Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész emlékművén, melyre idén Czermann Lőrinc neve is felkerült. Fia 70 éven keresztül kutatott édesapja után, akit soha nem ismerhetett meg, s levéltári anyagok nyomán derült ki, hogy orosz hadifogságban esett el a Krím félszigeten. Az ünnepségen köszönetet mondott Szentendre Város vezetésének és a Hősi Emlékbizottságnak, hogy az emlékhelyen édesapja neve is szerepel az elesett szentendrei katonák között.

A megemlékezésen köszöntőt mondott Verseghi-Nagy Miklós polgármester, beszédet mondott Koncz János nyugállományú ezredes, majd az emlékezés koszorúit helyezték el:

–          Szentendre Város Önkormányzata nevében – Verseghi-Nagy Miklós polgármester
–          Magyar Honvédség Altiszti Akadémia nevében– Bozó Tibor dandártábornok, parancsnok
–          A FIDESZ Szentendre nevében – Petricskó Zoltán, a helyi szervezet alelnöke, a város alpolgármestere
–          A KDNP Szentendre nevében Kun Csaba, a helyi szervezet elnöke, képviselő
–          A Jobbik Magyarországért Mozgalom nevében, Holló István
–          A Hősi Emlékmű Bizottság nevében: Kállay Péter, Pethőné Németh Erika, Maholányi Pál
–          A Honvéd Kossuth Lajos Sportegyesület nevében: Tóth István, elnök
–          A Szentendre VSE nevében, Skrobár Róbert, elnök
–          A Petzelt József Szakközépiskola és Szakiskola nevében: Énekes Rita, igazgatónő

Az ünnepségen a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiájának katonazenekara játszotta a Himnuszt és a Szózatot, Rixer Krisztián vezényletével.

DSCF6177

DSCF6179

DSCF6183

DSCF6185

DSCF6194

DSCF6195

DSCF6201

DSCF6208

DSCF6214

DSCF6217

DSCF6219

DSCF6234

DSCF6237

DSCF6238

DSCF6239

Video az ünnepségről: