Szövegek bárhol – Van, aki ingyen pszichedelikus címmel feLugossy László köztéri projektje nyílt meg az Art Capital részeként 2016. augusztus 27-én. 

„Itt már kiábrándulni is tilos?”

 „Az idő mindenkit beszorít a saját porhüvelyébe.”

 „Vannak virtuózok és vannak a túlélés virtuózai.”

Padokon, falakon, ablakokban és más köztéri felületeken ilyen és ehhez hasonló mondatok olvashatók augusztus 27. óta Szentendrén. Valódi meditációs objektumok ezek, amelyek – mint egykor a Bizottság együttes váratlanságokkal és véletlenekkel operáló dadaista szövegei – a város legváratlanabb pontjain, az utcán meglepve késztetnek elgondolkodásra.

A jó ideje Sárospatakon élő, de művészetét Szentendrén kiteljesítő feLugossy László már múlt héten is visszatért a városba, amikor megnyitotta barátja és ex-bizottságos sorstársa, efZámbó István a Gyönyör visszhangja című kiállítását, most pedig szövegmatricás köztéri akciójával vesz részt az Art Capital rendezvénysorozatán. FeLugossy László projketjét efZámbó István nyitotta meg a Dalmát Szamár bisztróban.

Az ilyen nem-műtárgy centrikus köztéri művészet a huszadik század eleje óta használja a szövegeket, hol a képre, képbe, hol a kép alá vagy fölé írva – de minden esetben láthatatlanul a kép mögé is, hiszen jelentését kitágítja. Emellett a szöveg költői asszociációi elvont látvánnyá is tágítják a puszta mondatokat: a szavak nemcsak szavak, hanem a fejünkben képpé is lesznek, ahogy a vizuális költészet esetében.

Végül jöjjenek e tárgyban a Szentendrére visszaaktiválódott feLugossy László saját sorai:

„Mindig is érdekelt a kép és a szöveg kapcsolata, amihez gondolatban még a műtárgy nélküliséget is hozzáillesztettem, ezáltal megszüntetve a maradandóság igényét is. A valóságból kiindulva nagyon sok minden eldobható lett, előbb-utóbb talán a művészet is az lesz, kivéve a művészetből áradó szellemiséget, spirituális lendületet, szellemi energiát és lelkiséget. Jelen munkámnak is ez az egyszerű magyarázata. Természetesen és kreatívan élve az irónia, önirónia és a szarkazmus lehetőségeivel igyekeztem olyan mondatokat fogalmazni, amelyek egy belsőkép szándékait is felmutatják. Ezen eldobható mondatok némelyike talán olyan, mint a bumeráng, amely visszatér szerzőjük lényéhez, amennyiben feltételezhető az önazonosság.”