2017. június 15., 08:30
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Bár a Művésztea nyáron szünetel, tekintettel az aktualitásra, a hivatalban látta vendégül Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester és Verseghi-Nagy Miklós polgármester Vincze Ottó képzőművészt, akinek River-pool című vízi installációja nagy sikerrel mutatkozott be a Velencei biennálén.
Tavaly nyáron Szentendrén debütált a River-pool, a Dunán lebegő óriás biliárgolyók a vártnál is nagyobb sikert arattak, gyarapítva az alkotó mellett a város hírnevét és turisztikai vonzerejét is. Vincze Ottó vízi installációja egy év elteltével Olaszországban mutatkozik be: május végétől Velencében ring a lagúna vízén, a Giudecca sziget előterében, félúton a híres Redentore és Zitelle templom (és egyben a róluk elnevezett két vaporetto megálló) között, nagyjából a Szent Márk térrel szemben.
A térinstalláció méretes biliárdgolyókká alakított hajózási ütközőbójái a víz mozgásának engedve ringatóznak. A biliárdtól eltérően itt nincs szilárd alap – a szüntelenül áramló víz miatt az egyébként rögzített, állandó pozícióval rendelkező golyók helyzete folyamatosan változik.

A velencei kiállítás megnyitója május 30-án volt, erről, és a biennáléval kapcsolatos élményeiről számolt be Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester és Vincze Ottó Verseghi-Nagy Miklós polgármesternek. Az installáció, mely az olasz sajtóban is visszhangra talált, és legutóbb a velencei programmagazin, a Venice Where júliusi címoldalára került, július 4-ig tekinthető meg Velencében.