2017. március 10., 15:35
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Március 10-én péntek délelőtt Verseghi-Nagy Miklós polgármester és Bozó Tibor dantártábornok, az Altiszti Akadémia parancsnoka tartott sajtótájékoztatót a Városházán egy előző napi bejelentés ügyében, miszerint az akadémia mögötti kerékpárúton egy lövedék majdnem eltalálta az ott futó hölgyet.

Verseghi-Nagy Miklós elmondta, hogy a bejelentés egy szentendrei polgártól érkezett, aki az Eurovelo6 kerékpárúton futott, miközben szerinte közvetlen közelében lövedék ment el mellette, melynek a hangját is hallotta. A történteket azonnal bejelentette az akadémián, de nem kapott megnyugtató választ, ezért fordult hozzá a panaszával. Polgármesterként számára a legfontosabb, hogy mielőbb vizsgálják ki az ügyet, és tegyék meg a szükséges intézkedéseket az arra járók testi épsége védelmében. Hozzátette, hogy a kerékpárút 2006-ban épült meg, azóta ilyen jellegű panasz nem érkezett a Városházára.
Bozó Tibor elmondta, hogy számukra is rendkívül fontos, hogy az akadémia környezete biztonságos legyen, és az emberek bízzanak bennük. Már megtette a szükséges intézkedéseket, és a kivizsgálás befejezéséig felfüggesztette a lőtér működését: nem lőhetnek sem a katonák, sem a sportegyesület tagjai, illetve bejelentette, hogy jövő hét péntekig (március 17.) a kerékpárút előtti védművek magasságát két méterrel megemelik.
Hozzátette, hogy a lőtér nagyon biztonságos: szigorú rendszabályok vonatkoznak rá, többszörös biztonsági rendszer, többek között egy 6,4 méter magas lőfal védi. Külső hatóságok folyamatosan ellenőrzik, legutóbb 2016 októberében történt hatósági felülvizsgálat. Szerinte az akadémia területéről kilőni lehetetlen.
Nagyon sajnálja, hogy szerencsétlen kommunikációs félreértés történt: ugyanis bejelentések valóban szoktak történni, mint ahogy azt a panaszt tévő hölgynek is elmondták, de azok kizárólag a hanghatások miatti panaszok voltak. Mint mondta, a hölggyel azóta már kimentek a helyszínre, megnézték a biztonsági rendszert, és szerinte sikerült őt megnyugtatni.
Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a lövedéket, mivel nagyon kicsi, megtalálni lehetetlen, tehát ilyen módon nem lehet megbizonyosodni arról, hogy a lövedék tényleg kirepült-e, esetleg a hölgy tévedett. Megismételte, hogy a lőtérről lehetetlen közvetlenül kilőni. Az viszont biztos, hogy a bejelentést nem úgy kezelték, ahogy kellett volna, ennek kapcsán a felelősségre vonás folyamatban van.